Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. december 16. vasárnap
Bulvár

Hamilton Crutchlow-val motorozott, már MotoGP-t emleget

Néhány rendhagyó napot is beiktatott felkészülésébe Lewis Hamilton, aki egy amerikai versenypályán pattant nyeregbe a MotoGP-futamgyőztes Cal Crutchlow társaságában.

Nem titok, hogy Lewis Hamilton szívéhez a kétkerekű járművek is közel állnak: az MV Agustának például nevét adta egy modell, az F4 LH44 kifejlesztéséhez. Az F1-es világbajnok motorokhoz való vonzódásáról tudva honfitársa, Cal Crutchlow meghívta Hamiltont egy közös pályázásra – és nem is kapott visszautasítást.

Hamiltonék az USA-ban található Chuckwalla Valley Raceway-n pattantak egy-egy Superbike nyergébe. A nap során a kétszeres nagydíjgyőztes Crutchlow instruálta Hamiltont, megmutatva neki a magas szintű motorozás fortélyait.

„Cal hívott meg egy napra a pályára” – mondta Hamilton a videóban, melyet közös szponzoruk, a Monster készített. „Amit Cal csinál, sokkal inkább hardcore, mint az F1. A sebesség, amit a srácok elérnek, őrület. Vissza fogok jönni, úgy, hogy odateszem magam.”

Crutchlow hozzátette: „Azért jöttünk ki, hogy valami teljesen mást csináljunk, mint amit Lewis általában szokott, és jól érezzük magunkat.”

Hamiltonnak volt már egy hasonló extrém akciója a felkészülési szezonban, mikor Japánban snowboardra és motoros szánra pattant, szintén profi sportolók útmutatásával. A motoros videót a következő felirattal osztotta meg közösségi oldalain: „Készen áll a MotoGP rám? Csodás napot töltöttem Cal Crutchlow-val.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?