USA hírek
A McLaren jövőre nem indul az Indy 500-on
Az idei évben Fernando Alonso a wokingiaknak és a Hondának köszönhetően részt vehetett a rangos tengerentúli eseményen, és nem is szerepelt rosszul. A következő szezonban erre biztos nem lesz példa.
részletekAlonso szívességet tett az IndyCarnak
A korábban F1-ben, jelenleg tengerentúlon versenyző Max Chilton szerint a kétszeres világbajnok próbálkozásának egyetlen hátulütője az volt, hogy egyesek a mezőny erősségét kérdőjelezték meg.
részletekDanica Patrick ott lesz az Indy 500-on
A világ egyik, ha nem a legnépszerűbb autóversenyző-hölgye rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy utolsó szezonját teljesíti a NASCAR Cup-szériájában, egyúttal azt is, hogy 2011 után még egyszer elindul az Indy 500-on.
részletekStroll: A daytonai szereplésnek nincs haszna
A McLaren fiatal tehetségét Alonsóval együtt Daytonába, a 24 órásra küldi: kevésbé ismert, de Lance Stroll részt vett már ezen a versenyen, és nem érzi, hogy bármennyire felkészítene az F1-re.
részletekAlonso Daytonában is a győzelemre hajt
A kétszeres világbajnok januárban Daytonában áll rajthoz a 24 órás versenyen, és az ott szerzett tapasztalatok jól jöhetnek neki, ha egyszer majd a Le Mans-i 24 órás futamon is elindul.
részletekAlonso ott lesz a Daytonai 24 óráson
Az egyik legnagyobb autósporttal foglalkozó amerikai lap megerősítette, hogy a spanyol F1-es pilóta januárban részt vesz az egynapos floridai versenyen, a McLaren fiatal tehetségével karöltve.
részletekAlonso Indy helyett Daytonába mehet jövőre
Mivel a McLaren és Fernando Alonso is azzal a tudattal készül 2018-ra, hogy ütőképes lesz az autó, a felek elvetik annak lehetőségét, hogy jövőre ismét rajthoz álljanak az Indianapolis 500-on.
részletekEgy feltétellel tér vissza a McLaren Indybe
A wokingi F1-es alakulat nem zárkózik el attól, hogy jövőre is részt vegyen az Indy 500-on, ehhez azonban egyetlen, ám annál nagyobb feltételnek teljesülnie kell.
részletekItt az IndyCar 2018-as versenynaptára
Egy új helyszínnel gazdagodott és egy neves távozóval szegényedett az USA fő formulaautós sorozatának jövő évi menetrendje, de nem kizárt, hogy utólag még egy mexikói versenyt hozzátoldanak a naptárhoz.
részletekBajnoki elismerés Alonsónak
Aki azt gondolta, hogy Fernando Alonso már csak a nevéből él, nagyot tévedett. Májusban, az Indy 500-on elképesztő vezetői tudásról tett tanúbizonyságot, bajnokok is elismerik teljesítményét.
részletekAz Acurával fog versenyezni Jenson Button?
A brit versenyző állandó jelleggel tervez versenyezni jövőre: sajtóhírek szerint ez az egyik leglátványosabb versenygéppel, az Acura ARX-05-tel valósulhat meg az Egyesült Államokban.
részletekIsmét az Indy 500-ra mehet a McLaren
Az idei év egyik nagy eseménye volt, amikor Fernando Alonso egy McLaren-Hondával rajthoz állt az Indy 500-on és kiválóan versenyzett. 2018-ban, úgy tűnik, ismét ott lehet a wokingi csapat.
részletek