DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
USA

Daytona: Nasr az élen, Alonso és Norris a 16.

Fernando Alonso az éjszakával ismerkedett tegnap a daytonai 24 órás futam tesztjén, de ezúttal nem volt túl sikeres a csapat - a spanyolnál Lando Norris is gyorsabb volt.

A Cadillac dominálta a daytonai ROAR szombati napját, hiszen az autók elfoglalták az első négy helyet, az élen pedig Felipe Nasr áll, aki az eddigi leggyorsabb kört futotta meg - mögötte az IndyCar ásza, Ryan Hunter-Reay (Wayne Taylor Racing) lett a második, Christian Fittipaldi a harmadik, Eddie Cheever III pedig a negyedik.

DSyXhm9W4AAprDk



A teszt érdekességét természetesen Fernando Alonso és a United Motorsport adja, de a spanyol pilóta nem villogott igazán az esti, sötétben teljesített gyakorláson: csak tizenhárom kört tudott megtenni a folyamatos megszakítások mellett és jó két másodperccel volt lassabb Nasr idejénél. Ráadásul csapaton belül sem ő volt a legjobb: Lando Norris három tizeddel legyőzte a kétszeres F1-es világbajnokot, ez a 16. helyet jelentette a csapat számára. Az autó leggyorsabb ideje egyébként Alonso nevéhez fűződik, a korábbi gyakorláson egy másodperccel volt jobb Norrisnál.

A teszt magyar idő szerint ma délután négy órakor folytatódik.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: