Idén már másodszor indulhatott pole-ból egy IndyCar-futamon Romain Grosjean, aki a szezonnyitó után a Barber Motorsports Parkban bizonyult a leggyorsabbnak a kvalifikáción. A francia a vasárnapi futam elején kivédekezte az őt üldöző Alex Palou támadásait, aki aztán az első bokszkiállások során kissé le is szakadt róla, miután lassabbra sikerült a 2021-es bajnok kerékcseréje.
"Aggressive but calculated."@RGrosjean with the pass around @smclaughlin93.#INDYCAR // #INDYBHM pic.twitter.com/mhpxNGYtgL
— NTT INDYCAR SERIES (@IndyCar) April 30, 2023
Aztán amikor a 37. körben Sting Ray Robb leálló autója miatt sárga zászlós szakasz lépett életbe, a háromkiállásos stratégián lévő, így a frissebb abroncsokkal végig gyors Scott McLaughlin lépett elő Grosjean első számú kihívójává. Az összecsapásra az utolsó – McLaughlin számára harmadik, Grosjeannak a második – bokszlátogatás után került sor: a Penske pilótája épp csak a korábbi F1-es elé tért vissza, aki viszont néhány kanyarral később egy igen merész manőverrel bevetődött mellé és visszavette tőle a vezetést.
A győzelem azonban így sem jött össze Grosjeannak, a 72. körben ugyanis hibázott egy kisebbet, szélesen fordult az egyik kanyarban, amit McLaughlin azonnal kihasznált. Az új-zélandi pilóta pedig már vissza sem nézett: megszerezte idei első sikerét – karrierje során ez már a negyedik volt az IndyCarban –, amivel négy futam alatt a negyedik különböző győztes lett 2023-ban. Grosjean bejött másodiknak: az Andretti franciája már az ötödik ezüstérmét zsebelte be az amerikai szériában. A hajrában amúgy Will Power is megérkezett rá, de támadni már nem tudott a címvédő, aki így harmadikként zárt.
Could this be the move that secures the win?@smclaughlin93 passes @RGrosjean for the lead.#INDYCAR // #INDYBHM pic.twitter.com/G5USt1vwfQ
— NTT INDYCAR SERIES (@IndyCar) April 30, 2023
A dobogósok mögött Pato O’Ward jött be a negyedik, Palou pedig az ötödik helyen, megelőzve az egész hétvégén váratlanul remeklő Christian Lundgaardot. A top 10-be Scott Dixon, Alexander Rossi, Felix Rosenqvist és Marcus Ericsson fért még be. Utóbbi így is megőrizte a bajnoki vezetést, de elképesztően szorossá vált az élboly: O’Ward három, Palou kilenc, McLaughlin tizenegy, Grosjean pedig tizenöt pontos hátrányból követi az ex-F1-es svédet, de még a pocsék vasárnapot kifogó Josef Newgarden lemaradása is mindössze 25 egység Ericsson mögött, Poweré pedig 26.
A szezon két hét múlva Indianapolisban folytatódik az épített pályán.
A futam végeredménye:
| 1. | Scott McLaughlin | Team Penske | |
| 2. | Romain Grosjean | Andretti Autosport | 1.7854 |
| 3. | Will Power | Team Penske | 3.2699 |
| 4. | Patricio O'Ward | Arrow McLaren | 20.5745 |
| 5. | Alex Palou | Chip Ganassi | 20.9762 |
| 6. | Christian Lundgaard | RLL Racing | 23.5319 |
| 7. | Scott Dixon | Chip Ganassi | 24.2769 |
| 8. | Alexander Rossi | Arrow McLaren | 25.0582 |
| 9. | Felix Rosenqvist | Arrow McLaren | 25.5107 |
| 10. | Marcus Ericsson | Chip Ganassi | 26.0190 |
| 11. | Marcus Armstrong | Chip Ganassi | 28.5527 |
| 12. | Kyle Kirkwood | Andretti Autosport | 36.3667 |
| 13. | Callum Ilott | Juncos Hollinger Racing | 42.4441 |
| 14. | Colton Herta | Andretti Autosport | 43.7781 |
| 15. | Josef Newgarden | Team Penske | 45.7346 |
| 16. | Rinus VeeKay | Ed Carpenter Racing | 55.1118 |
| 17. | Graham Rahal | RLL Racing | 56.4422 |
| 18. | Simon Pagenaud | Meyer Shank Racing | 56.7500 |
| 19. | David Malukas | Dale Coyne Racing | 57.7650 |
| 20. | Santino Ferrucci | AJ Foyt Enterprises | 58.5106 |
| 21. | Helio Castroneves | Meyer Shank Racing | 1'00.0847 |
| 22. | Benjamin Pedersen | AJ Foyt Enterprises | 1'01.3063 |
| 23. | Devlin Defrancesco | Andretti Autosport | 1'03.1924 |
| 24. | Jack Harvey | RLL Racing | 1'04.5393 |
| 25. | Conor Daly | Ed Carpenter Racing | 1'05.6055 |
| 26. | Agustín Canapino | Juncos Hollinger Racing | 1'06.1483 |
| 27. | Sting Ray Robb | Dale Coyne Racing | Kiesett |