Steward
Gobodics Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. május 6. csütörtök
USA

Győzött az IndyCarban a McLaren

Patricio O’Ward megnyerte a második texasi futamot és a Zak Brownnal kötött fogadást, amely értelmében F1-es autót tesztelhet. Az első körben tömegbaleset történt, hat autó esett ki.

Mindjárt a rajt után nagy tömegjelent következett: az első dominót a Dale Coyne Racingnél az oválokra nem vállalkozó Romain Grosjeant helyettesítő Pietro Fittipaldi döntötte le, aki hátulról eltalálta Sebastien Bourdais-t. A brazil állította, nem volt helye, az ütközések során pedig egy ujja is kificamodott. Alexander Rossi, Dalton Kellett, Ed Jones és Conor Daly is ütközött, utóbbi Carlinja fejtetőre állt, az aeroscreen szolgálatot tett, hogy megvédje a versenyzőt.



A baleset után újraindított 248 körös futam kezdetén a kép hasonló volt, mint szombaton: az első futam nyertese és második pole-pozícióját megszerző Scott Dixon vezetett Alex Palou előtt. A negyedik helyről induló és rajtnál Jack Harvey-val szemben is pozíciót vesztő Patricio O’Ward fokozatosan nyerte a helyezéseket.

Mikor a másik McLaren, Felix Rosenqvist jobb hátsó kereke leesett a 3-as kanyarban, a sárga zászlós szakaszt követően pedig Josef Newgarden került az élre, O’Ward vált a fő üldözővé. A 225. körben történt meg az előzés, amely a győzelemről döntött. A harmadéves mexikói először nyert az IndyCar-ban, és a McLaren – Schmidt Peterson Motorsports együttműködés számára szintén mérföldkő volt a siker. Ami az SP-t illeti, James Hinchcliffe 2018-as iowai sikere volt számukra az utolsó. A McLaren pedig 1979 óta nyert újra: a formáció annak idején meglepően sikeres volt a tengerentúlon, 29. győzelmük volt a mostani a sorozatban.

A dobogóra két amerikai, Newgarden és Graham Rahal állhattak, míg Dixonnak győzelme után be kellett érnie a negyedik hellyel. Az új-zélandi továbbra is vezeti a pontversenyt 153 egységével, legközelebbi üldözője 22 pont hátrányban már O’Ward.

Volt még egy hozadéka O’Ward texasi győzelmének: a szezonnyitón, melyen megszerezte a pole-pozíciót, a McLaren első embere, Zak Brown megígérte neki, hogy ha nyerni tud idén, akkor az Abu Dhabi Nagydíjat követő F1-es teszten vezetheti a McLaren MCL35M-et. O’Ward fogadkozott, behajtja nyereményét, majd leszögezte: a szíve az IndyCarhoz húzza, ám ha úgy adódna, hogy Brown ülést kínálna neki, bolond lenne nem elfogadni.

Az XPEL 375 eredménye:

  Versenyző Csapat Hátrány
1 Patricio O'Ward Arrow McLaren SP  
2 Josef Newgarden Team Penske 1.244
3 Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 5.644
4 Scott Dixon Chip Ganassi Racing 6.038
5 Colton Herta Andretti Autosport 6.378
6 Simon Pagenaud Team Penske 7.008
7 Alex Palou Chip Ganassi Racing 8.368
8 Scott McLaughlin Team Penske 11.892
9 Rinus van Kalmthout Ed Carpenter Racing 12.721
10 Ryan Hunter-Reay Andretti Autosport 14.592
11 Ed Carpenter Ed Carpenter Racing 15.318
12 Marcus Ericsson Chip Ganassi Racing 16.074
13 Will Power Team Penske 17.813
14 Takuma Sato Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör
15 Tony Kanaan Chip Ganassi Racing 2 kör
16 Felix Rosenqvist Arrow McLaren SP 2 kör
17 Jack Harvey Meyer Shank Racing 133 kör
18 James Hinchcliffe Andretti Steinbrenner Autosport 218 kör
19 Sébastien Bourdais A.J. Foyt Enterprises 248 kör
20 Alexander Rossi Andretti Autosport 248 kör
21 Pietro Fittipaldi Dale Coyne Racing with RWR 248 kör
22 Ed Jones Dale Coyne Racing with Vasser Sullivan 248 kör
23 Dalton Kellett A.J. Foyt Enterprises 248 kör
24 Conor Daly Carlin 248 kör
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?