DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
USA

Videó: Hatalmas bukások borzolták a kedélyeket a Sebringi 12 óráson

Hatalmas balesetek tarkították a szombaton megrendezett Sebringi 12 órás versenyt. Előbb a GT3-asoknál, majd az LMP2-eseknél történt egy hatalmas csattanás, de szerencsére senki sem sérült meg.

Az IMSA Sportautó Bajnokság harmadik fordulóját rendezték szombaton a floridai Sebringen, ahol két óriási ütközés is történt, melyek miatt meg is kellett szakítani a 12 órás versenyt.

A GT3-as géposztályban a lamborghinis Franck Perera okozott balesetet előbb: a 37 esztendős francia versenyző gumijai nem voltak még eléggé melegek, ő azonban mégis megpróbálkozott az előzéssel, melynek vége az lett, hogy magával vitte a gumifalba a Mercedesszel induló Billy Johnsont a kettes kanyarban.

Ekkor még elegendő volt egy műszaki mentés és a sárga zászló használata, a későbbiekben azonban előkerült a piros jelzés is. Az egyes kanyar kijáratán Timothe Buret vesztette el uralmát LMP2-es Orecája felett.

Buret autója teljesen átfordult, átrendezte a gumifalat, majd „talpra” érkezett. Szerencsére egyik balesetben sem sérült meg komolyabban senki, így Buretnek talán jobban fáj az, hogy a kategória második helyéről dobta el az Orecát.

Az összetett versenyt végül a Loic Duval, Sebastien Bourdais, Tristan Vautier hármas Miller Motorsports Cadillacje nyerte meg, akik 349 kört teljesítettek. A korábbi F1-esek közül Montoya csapata a 4., Magnussené pedig a hatodik helyen ért célba.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: