Az iowai oválpálya egy napig azzal a különleges jelenséggel büszkélkedhetett, hogy gyakrabban nyernek rajta IndyCar-futamot az utolsó helyről rajtolva, mint az elsőről: pénteken előbbi hőstettet sikerült végrehajtania Simon Pagenaud-nak, az pedig csak a másnapi versenyen történt meg először, hogy valaki a pole-ból húzza be a győzelmet ezen a helyszínen.

Josef Newgardennek nem élete legnehezebb futamát kellett teljesítenie, hiszen a 250-ből 214 kört az élen töltött, és a befutónál is 2,7 másodperc előnnyel rendelkezett csapattársa, Will Power előtt. A harmadik helyre Graham Rahal jött be a Rahal Letterman Lanigan Racinggel, így gondoskodva róla, hogy a Penske ne beszélhessen tökéletes eredményről, hiszen Pagenaud a negyedik helyre szorult. A szezon első három futamát megnyerő, és pénteken is a második helyen végző Scott Dixon pedig most is bejött ötödiknek, így riválisai ezúttal sem tudtak túl sok pontot faragni az előnyéből.
Ismét dobogóesélye volt a McLaren SP-nek, ezúttal Patricio O’Ward által, aki a táv utolsó harmadában járva a második helyről állt ki kerékcserére, ám a szervízelésen állva túl korán a gázra lépett, amikor a bal hátsó kerekét még nem rögzítették megfelelően. Így autóját vissza kellett tolni, amivel rengeteg időt veszített, és végül csak a 12. lett.
A verseny két balesetéért Ed Carpenter és Ryan Hunter-Reay volt felelős, de a péntekihez hasonló hajmeresztő eseteket most megúszta a mezőny.
A disastrous pit stop for Pato O'Ward, who was in second, as the lugnuts aren't tight, and O'Ward has to back up. #INDYCAR #IOWA250s pic.twitter.com/i0GIKe8T0o
— IndyCar on NBC (@IndyCaronNBC) July 19, 2020
A második iowai verseny végeredménye:
| # | Versenyző | Csapat | Idő/Hátrány |
| 1 | Josef Newgarden | Team Penske | 1:38:40.5189 |
| 2 | Will Power | Team Penske | 2.7869 |
| 3 | Graham Rahal | Rahal Letterman Lanigan | 3.5649 |
| 4 | Simon Pagenaud | Team Penske | 6.1241 |
| 5 | Scott Dixon | Chip Ganassi Racing | 6.5753 |
| 6 | Oliver Askew | Arrow McLaren SP | 16.0009 |
| 7 | Jack Harvey | Meyer Shank Racing | 16.6183 |
| 8 | Alexander Rossi | Andretti Autosport | 17.8869 |
| 9 | Marcus Ericsson | Chip Ganassi Racing | 18.5207 |
| 10 | Marco Andretti | Andretti Autosport | 20.0176 |
| 11 | Tony Kanaan | A.J. Foyt Enterprises | 20.7422 |
| 12 | Patricio O'Ward | Arrow McLaren SP | 1 kör |
| 13 | Conor Daly | Carlin | 1 kör |
| 14 | Alex Palou | Dale Coyne Racing | 1 kör |
| 15 | Felix Rosenqvist | Chip Ganassi Racing | 2 kör |
| 16 | Charlie Kimball | A.J. Foyt Enterprises | 2 kör |
| 17 | Rinus Van Kalmthout | Ed Carpenter Racing | 2 kör |
| 18 | Santino Ferrucci | Dale Coyne Racing | 3 kör |
| 19 | Colton Herta | Andretti Harding | 3 kör |
| 20 | Zach Veach | Andretti Autosport | 3 kör |
| 21 | Takuma Sato | Rahal Letterman Lanigan | 3 kör |
| 22 | Ryan Hunter-Reay | Andretti Autosport | - |
| 23 | Ed Carpenter | Ed Carpenter Racing | - |