DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
USA

IndyCar: Newgardené az első, lerövidített detroiti felvonás

Szakadó eső köszöntött az IndyCar mezőnyére szombaton, amely csúszássál kezdte a detroiti duplaforduló első futamát: a nedves-száraz versenyen Josef Newgarden olvasta legjobban a körülményeket.

Kevesebb, mint egy héttel az Indy 500 után az autóipar fővárosában folytatódott a 2019-es IndyCar-szezon, a pilótáknak azonban 75 percet kellett várniuk arra, hogy nekivágjanak az első detroiti futamnak szakadó eső és villámlás miatt. A szervezők ezért le is rövidítették a küzdelmet, ugyancsak 75 percre, amely végül nedves, de száradó pályán vette kezdetét.

A pole-ból induló, és a Borg Warner trófeáról múlt vasárnap lecsúszó Alexander Rossi magabiztosan vezette a mezőnyt a futam első részében, egyedül Josef Newgarden veszített pozíciókat az élbolyból. A 2017-es bajnok nagy pillanata a 17. körben jött el: a lehető legjobb ütemben váltott nedvesről száraz pályás abroncsokra, azelőtt, hogy Ed Jones a falnak csúszott volna – így riválisainak csak később jutott ideje cserére, a Penske-pilóta pedig átvette az első helyet.

A nagyokat eközben nem kímélte a sors: Will Powert rosszul rögzített jobb első kerékkel engedték vissza a bokszból, Scott Dixon pedig a hatos kanyarban, tőle szokatlan módon fúródott a gumibálák közé – a címvédő 2017-es, indianapolisi hátborzongató bukását követően először adott fel futamot a sorozatban!

Az újraindításnál Takuma Sato vitézkedett: a japán előbb Ryan Hunter-Reayt vadászta le a negyedik, majd Felix Rosenqvistet a harmadik helyért, beállítva ezzel a befutó sorrendjét az élen. Rossi – bár folyamatosan Newgarden nyakában lihegett – nem bírt honfitársával, így az szezonbeli második sikerének örülhetett.

Folytatás, azaz a detroiti forduló második futama vasárnap, magyar idő szerint 21 órakor.

A verseny végeredménye:

1 Josef Newgarden Team Penske Dallara/Chevrolet 43 1h15m30.5932s
2 Alexander Rossi Andretti Autosport Dallara/Honda 43 0.8237s
3 Takuma Sato Rahal Letterman Lanigan Dallara/Honda 43 11.4760s
4 Felix Rosenqvist Chip Ganassi Racing Dallara/Honda 43 11.8833s
5 Ryan Hunter-Reay Andretti Autosport Dallara/Honda 43 12.2263s
6 Simon Pagenaud Team Penske Dallara/Chevrolet 43 12.5127s
7 Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Dallara/Honda 43 13.1515s
8 Zach Veach Andretti Autosport Dallara/Honda 43 14.0022s
9 James Hinchcliffe Schmidt Peterson Motorsports Dallara/Honda 43 15.2409s
10 Spencer Pigot Ed Carpenter Racing Dallara/Chevrolet 43 16.1462s
11 Sebastien Bourdais Dale Coyne Racing Dallara/Honda 43 16.9309s
12 Colton Herta Harding Racing Dallara/Honda 43 17.2807s
13 Marcus Ericsson Schmidt Peterson Motorsports Dallara/Honda 43 17.9085s
14 Patricio O'Ward Carlin Dallara/Chevrolet 43 24.0822s
15 Tony Kanaan AJ Foyt Enterprises Dallara/Chevrolet 43 25.6122s
16 Marco Andretti Andretti Herta Dallara/Honda 43 26.0652s
17 Max Chilton Carlin Dallara/Chevrolet 43 26.4759s
18 Will Power Team Penske Dallara/Chevrolet 43 33.0561s
19 Santino Ferrucci Dale Coyne Racing Dallara/Honda 43 43.1639s
20 Ed Jones Ed Carpenter Racing Dallara/Chevrolet 42 1 Kör
21 Matheus Leist AJ Foyt Enterprises Dallara/Chevrolet 30 Kicsúszott
22 Scott Dixon Chip Ganassi Racing Dallara/Honda 23 Kicsúszott
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: