DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 3. kedd
USA

IndyCar: Győzelem körhátrányból

Négy versenyző is egy másodpercen belül ért célba a szoros poconói hajrában – a futam első felében kevesen fogadtak volna a kényszerűségből kiálló Will Powerre. A bajnokságban nőtt az éllovas Newgarden előnye.

A verseny elején az első szárny problémája miatt kellett kényszerkiállást teljesítenie, Will Power így körhátrányba került, ráadásul egy koccanás során hátsó szárnya is sérült. Eleinte Scott Dixon és Tony Kanaan vezetett Poconóban, és harcban volt az első pozícióért a 14. helyről induló Josef Newgarden, valamint az időmérőn bukó, 21. helyről felzárkózó Ryan Hunter-Reay is.

A futam féltávjánál Hinchcliffe és Hildebrand ütközött, a sárga periódus pedig lehetőséget adott Powernek, hogy hátsó szárnya helyrehozatalára a bokszba jöjjön, és még vissza is vegye körhátrányát. Az újraindításnál Power már kilencedik volt, a vezetést pedig utolsó előtti kiállásának elhalasztásával szerezte meg. Bár három versenyző is egy másodpercen belül futott be hozzá képest a leintésnél, Power megőrizte a vezetést, és megszerezte szezonja harmadik futamgyőzelmét. A Penske 1-2-ben végzett, Newgarden és a két versenyen belül harmadszor dobogóra álló Alexander Rossi zárt Power mögött.

A bajnokság második helyén álló Scott Dixon csak hatodik lett – sorban a negyedik versenyen maradt le a pódiumról –, a harmadik Helio Castroneves pedig hetedik, Newgarden így 18 egységre növelte előnyét a pontversenyben. A pole-pozícióból startoló Takuma Sato csupán 13. helyen végzett.

 

A poconói futam (14/17) eredménye:

 

Versenyző

Csapat

Autó

Körök

Hátrány

1

Will Power

Team Penske

Dallara/Chevrolet

200

2:43:16.6005

2

Josef Newgarden

Team Penske

Dallara/Chevrolet

200

0.5268

3

Alexander Rossi

Andretti Herta

Dallara/Honda

200

0.7112

4

Simon Pagenaud

Team Penske

Dallara/Chevrolet

200

0.8770

5

Tony Kanaan

Chip Ganassi Racing

Dallara/Honda

200

2.9056

6

Scott Dixon

Chip Ganassi Racing

Dallara/Honda

200

3.3544

7

Helio Castroneves

Team Penske

Dallara/Chevrolet

200

3.7273

8

Ryan Hunter-Reay

Andretti Autosport

Dallara/Honda

200

4.0833

9

Graham Rahal

Rahal Letterman Lanigan

Dallara/Honda

200

4.6884

10

Carlos Munoz

AJ Foyt Enterprises

Dallara/Chevrolet

200

6.9330

11

Marco Andretti

Andretti Autosport

Dallara/Honda

200

9.4607

12

Ed Carpenter

Ed Carpenter Racing

Dallara/Chevrolet

200

10.4503

13

Takuma Sato

Andretti Autosport

Dallara/Honda

200

11.2388

14

Conor Daly

AJ Foyt Enterprises

Dallara/Chevrolet

200

19.8050

15

Gabby Chaves

Harding Racing

Dallara/Chevrolet

200

20.6790

16

Charlie Kimball

Chip Ganassi Racing

Dallara/Honda

200

24.4523

17

Ed Jones

Dale Coyne Racing

Dallara/Honda

200

25.0689

18

Max Chilton

Chip Ganassi Racing

Dallara/Honda

129

kiesett

19

J.R. Hildebrand

Ed Carpenter Racing

Dallara/Chevrolet

124

kiesett

20

James Hinchcliffe

Schmidt Peterson

Dallara/Honda

124

kiesett

21

Sebastian Saavedra

Schmidt Peterson

Dallara/Honda

114

kiesett

22

Esteban Gutierrez

Dale Coyne Racing

Dallara/Honda

23

kiesett

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: