DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
USA

Tűrhetetlen írás Satóról, kirúgták érte

Takuma Sato kiváló versenyzést bemutatva megnyerte vasárnap az indianapolisi 500 mérföldes versenyt. Egy újságíró megengedhetetlen írást posztolt ki a pilóta származására utalva, meg is köszönték a munkáját.

A közösségi média veszélyes terület, már többször is találkoztunk azzal a jelenséggel, hogy valaki a Facebookon, vagy a Twitteren ragadtatja magát egy olyan posztra, ami miatt később magyarázkodnia kell. Most is ez történt, amikor a japán Takuma Sato bravúros vezetéssel győzni tudott az Indy 500-on, ám ez nem mindenkinek nyerte el a tetszését.

A Denver Post írója, Terry Frei posztját sem írótársa, sem szerkesztő kollégája nem tartja elfogadhatónak. Történt ugyanis, hogy Sato győzelme éppen az úgynevezett Memorial Day hétvégéjén született meg, ami a háborús hősök emléknapja az Egyesült Államokban. Frei pedig párhuzamot vont a győztes japán és a korábban az USA ellen harcoló, fanatikus japán katonák között.

Sato győzelme az első japán siker az Indy 500-on


Sato Indy győzelméhez posztolta a következő szöveget: „Személyesen semmi különöset nem érzek, de szerintem nagyon nem örvendetes dolog, hogy egy japán pilóta éppen a Memorial Day hétvégéjén nyeri meg az indianapolisi 500 mérföldes versenyt” – áll Frei tweetjében. Óriási felzúdulást vont magával a rövidke vélemény és bár később az író törölte is a posztot és hosszasan elnézést kért, mégsem volt maradása a lapnál, menesztették.

A Denver Post közleményt adott ki az esetet követően, ahol elnézést kértek az elfogadhatatlan írás miatt és hozzátették, hogy Terry Frei többé már nem a The Denver Post lap munkatársa. A további kommentároktól azonban óvakodnának személyes indokok miatt, de az említett tweet nem tükrözi a szerkesztőség álláspontját.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: