DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
USA

Itt a vége: A nagyot bukó Bourdais nem versenyez többet idén

Bár az Indy 500 szombati edzésnapján balesetet szenvedő francia versenyző sikeres műtéten van túl, szinte minimális az esély arra, hogy autóba üljön ebben a szezonban.

Sebastian Bourdais addigi leggyorsabbként tette meg első két körét az Indy 500 időmérőjén, szombaton, ám a harmadik körben, a kettes kanyarban hatalmas balesetet szenvedett. A mentőknek sikerült gyorsan kiszabadítani az autóból a francia versenyzőt, és az indianapolisi Methodist Hospitalba való szállítása után azonnal megműtötték törött medence- és csípőcsontját.

„Ez nagyszerű hír, mert azt hittük, két operációra lesz szükség” – idézte a Motorsport Dale Coyne-t, Bourdias csapatának tulajdonosát. „Erős és edzett srác, az IndyCar idehozta a feleségét is az éjszaka folyamán. Sebastient 10 óra 40 perckor (CET-6) tolták ki a műtőből, húsz perccel később pedig azt mondta az orvosa, hogy minden remekül ment.” Coyne kitért a SAFER-fal hatékonyságára, és a Dallara DW12-es erősségére is.

„Nemrég egy ilyen baleset könnyen végzetes lehetett volna. A becsapódás 118 G-vel történt, az autó pedig elvégezte a feladatát. Egyik elem sem hatolt be a pilótfülkébe, és a Justin (Wilson) fontanai ütközése után belehelyezett panel is jó munkát végzett, és nagyobb esélyt adott az ülésnek arra, hogy elnyelje a becsapódást. Azt mondták, hat-nyolc hétig mankóval kell járnia, és még ezután következik a rehabilitáció. Kijelenthető, hogy vége a szezonjának.”

„Ez nagyon szomorú, hiszen remek formában volt, egész héten a legjobbak között szerepelt a neve. Forgalomban és szélárnyék nélkül is egyaránt gyorsak tudtunk lenni – azok a 231-es körök fantasztikusak voltak” – mondta Coyne Bourdais első két szombati köréről. „Az egyenesben 239 mph-val hasított, 1 mph-val gyorsabban teljesített abban a körben, mint bárki más. Jó esélyünk lett volna a pole-ra. Amikor a műtétje előtt beszélgettünk, mindenre emlékezett.”

„Azt mondta, az autója kissé beszitált az egyes kanyarban, és tudta, hogy a határon vezet, majd bevallotta, kicsit keményebben lépett oda a kettes kanyarban.” Bár Coyne elmondta, több pilóta is szóba jöhet Bourdais helyetteseként, egyelőre nem ez az elsődleges számára. „Először is meg kell építenünk egy tartalékautót. Éjszaka hazaküldtem a srácokat, akik érthetően összetörtek. Az biztos, hogy vasárnap nem lesz kész a gép, örülhetünk, ha hétfőre az lesz majd.”

A Motorsport szerint a potenciális helyettesek listán ott szerepel Stefan Wilson neve, akinek áprilisban kénytelen-kelletlen át kellett adnia andrettis ülését Fernando Alonsónak. Aztán szóba került a kétszeres Indy-résztvevő Tristan Vautier, James Davison, de a pályán 2002-ben pole-t szerző Bruno Junqueira is – talán nem titok, hogy az autósport családja melyiküknek örülne a legjobban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: