DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
USA

Alonso: Ezt meg hogy csináltam?

A spanyol F1-es pilóta hetedikként jutott tovább az Indy 500 pole-jáért harcba szálló legjobb kilenc közé a szombati időmérő edzésen - még maga is nehezen hiszi el, hogy ez sikerült neki.

Fernando Alonso tizenhatodikként vágott neki az Indy 500 szombati időmérőjének, és négykörös, 230,034-es átlagsebességével a harmadik helyre ugrott fel a sorrendben. Amikor minden társa járt a pályán, a spanyol a hetedik helyen végzett, ez pedig azt jelentette, hogy bejutott a vasárnapi, legjobb kilenc helyről döntő kvalifikációs szakaszba. A McLaren F1-es pilótája ezzel Carlos Munoz 2013-as teljesítménye óta az első újonc lett, aki bejutott a pole-ért harcoló kilenc versenyző közé.



Amikor a riporterek arról érdeklődtek Alonsótól az indianapolisi paddockban, hogy mit válaszolt volna annak, aki ilyen remek teljesítményt jósolt volna neki első tesztnapja után, így válaszolt: „Azt, hogy viszlát! Mert egyszerűen elképzelhetetlen lett volna. Nem azért, mert nem bízol magadban, vagy ilyesmi, de a recept nagyon sok apró összetevőből áll. Ott a szél, az egyensúly, hogy megtaláld a legjobb tempót a köreidhez. Aztán pénteken rövid időt tölthettünk a pályán, szombaton pedig minden körben változtak a körülmények. Meglepő az eredmény, de semmi különlegeset nem csináltunk – viszont vasárnaptól nagyobb sebességre lesz szükségünk. Csak gyorsabb szeretnék lenni.”

Alonso bevallotta, nem tudott mindent kihajtani autójából a négy kör alatt, hozzátéve, a pole-ról döntő edzésre képes lesz gyorsulni. „A csapat nagyszerű munkát végzett az autóval, hiszen négykörös átlagommal sikerült meghaladni a 230 mph-t. De úgy érzem, nagyobb potenciál rejlik a gépben. A harmadik-negyedik körben nem tudtam belőle kihozni a maximumot, még tanulok. Minden nap egy újabb lecke, ezért remélem, hogy vasárnap sikerül hasznosítani a szombaton tanultakat. Ha lehajtom a sisakrostélyt, nem ismerek lehetetlent.”

Az Indy 500 33. és 10. helyek közötti rajtsorrendjéről döntő edzés magyar idő szerint 20:45-kor kezdődik, Alonsóék pedig 23 órától hajtanak pályára, hogy eldöntsék, ki indulhat a pole-pozícióból a legendás versenyen, május 28-án.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: