DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
USA

Rossi kukázza az F1-et, marad az Indy-ben

Nem fog a legkisebb csapatnál téblábolva várni a Formula-1-es lehetőségre, ehelyett hazája versenysorozatát választotta állandó vadászterepéül a 2016-os idény legmeglepőbb futamgyőztese.

Alexander Rossi idénre kikerült a körforgásból az F1-ben, de tulajdonképpen soha nem is igazán volt benne. Azok után, hogy évekig GP2-es pilótaként sínylődött és sokáig csak alkalmi pénteki szerepeket kapott a legkisebb Formula-1-es csapatoknál, tavaly a Manor végre beültette őt öt versenyre az autóba. Ám mivel a folytatás elmaradt, Rossi átnyergelt az IndyCarba, ahol az Andretti Herta színeiben kisebbfajta csodát vitt véghez, amikor megnyerte az Indianapolis 500-at. A kaliforniai pilóta emellett megtartotta tesztpilótai szerepkörét a Manornál, de egyetlen alkalommal sem kapott lehetőséget a pályán.

alexander-rossi-indycar



A napokban érkezett a hír az IndyCarba, hogy az Andretti és a vele az idei évtől szövetségre lépett Herta együttműködése a 2017-es szezonban tovább folytatódik, így ott lesz a mezőnyben a kettőjük által közösen működtetett, „Andretti Herta” név alatt futó versenyautó is, amit idén Rossi vezetett.

Ezt követően már annak bejelentése sem váratott sokat magára, hogy Rossi is kitart az együttessel, és a következő szezonban is folytatja a küzdelmet az IndyCarban, amelynek idei bajnokságában egyébként a 11. helyen zárt, miután Indianapolis kivételével máshol nem állt dobogóra.

Rossi bejelentés után tett nyilatkozatát a Paddock Insider idézi, amelyben a 25 éves pilóta azt is elárulta, hogy a következő évre teljesen megszakítja kapcsolatait a Formula-1-gyel - dacára a még a mai nap reggelén is terjengő, ezzel ellentétes híreknek.

„2017-ben már semmiféle tartalékpilóta nem leszek [az F1-ben]. De nagyszerű érzés lesz, hogy végre úgy vághatok neki a holtszezonnak, hogy tudom, milyen feladatra kell fókuszálnom a következő évre.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: