DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
USA

Montoya indul az élről a második detroiti futamon

Továbbra is szakadatlanul ömlik az eső a Belle Isle-on, ezért a kolumbiainak nem kellett megerőltetnie magát az első rajthelyért: a szervezők törölték az időmérőt, így a bajnokság állása szerint rajtolnak a pilóták majd a második detroiti IndyCar-futam.

A szombaton harmadikként induló, végül a vert mezőnyben végző Juan Pablo Montoya ajándékot kapott az égiektől, hiszen a még elkezdett kvalifikáció első csoportjának küzdelmeiben a kolumbiai nem teljesített túl jól kört, és csak az ötödikként végzett. A második csoport eseményeire aztán olyannyira rázendített az eső, hogy a versenybíróság a befejezés mellett döntött.



Mivel hamarosan indul a második futam, nem lehetett arra várni, hogy kitisztul az idő, ezért a mezőny a bajnokság állása szerint fog elrajtolni magyar idő szerint 22 órakor. Ennek köszönhetően Juan Pablo Montoya kaparintotta meg a pole-t, mögüle Will Power, Scott Dixon, Helio Castroneves, Graham Rahal, Josef Newgarden, Marco Andretti és Simon Pagenaud indulhat. Az első csoportban sokáig élen álló Sage Karam bukott a legnagyobbat az egészen, hiszen a potenciális első sort volt kénytelen a 22. helyre cserélni.

„Ez van” – mondta Montoya. „Úgy éreztem, hogy jó lehet az autónk ezen az edzésen, és hiába jó érzés elsőként indulni, kicsit tesztnyúlnak érzem magam.” Will Powernek, az első futam pole-osának a második csoportból kellett volna továbbkvalifikálnia magát, és az ő ölébe is váratlanul pottyant a 2. hely. „Határozottan remek az első sorból rajtolni, hiszen ha elkezd esni az eső, a mezőnyben nehezek lesznek a látási viszonyok.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: