DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
USA

Amerikában sem megy az ex-F1-esnek

A Marussia tavalyi pilótája, Max Chilton jelenleg mérlegeli, az IndyCar vagy WEC irányában folytassa karrierjét – ha Indy Lights szezonja eredményesebben alakulna, aligha lenne ilyen nehéz a döntés…

Max Chilton két szezont húzott le a Formula-1 mezőnyének végén – és felállított egy különleges rekordot: bemutatkozásától fogva zsinórban 25 versenyen ért célba –, idén szorult ki onnan. 2015-ben a Carlin csapat ambiciózus amerikai projektjéhez csatlakozott. Az istálló, amelyben érdekelt Max édesapja, Grahame Chilton is, brit alakulatként tervez 2016-ban az IndyCar szériához csatlakozni, ennek előkészületeként idén az Indy Lights sorozatban indulnak.

A bajnokságból három futam telt el, amelyeken Chilton egy kiesést, valamint negyedik és ötödik pozíciókat ért el. Az eredmények újoncként nem lennének szégyellnivalók, az viszont már kevésbé tünteti fel jó fényben az egykori marussiást, hogy 20 éves csapattársa, a szintén elsőéves brit-emirátusi Ed Jones, aki tavaly csupán 13. lett a Max Verstappen és Esteban Ocon nevével fémjelzett Formula-3-as bajnokságban, mindhárom verseny győzelmét besöpörte.



Max Chilton emellett a WEC hat fordulóján is részt vesz a Le Mans-i 24 óráson bemutatkozó Nissannal, és egyelőre mérlegeli, melyik irányvonalra koncentráljon a jövőben. „Élvezem az Indy Lightsot, habár egyelőre nem a terveim szerint zajlik. De nem azért vagyok itt, hogy bajnokságot nyerjek, hanem azért, hogy részt vegyek az első pár versenyen, és lássam, hogyan működik” – mondta Chilton az Autosportnak.

„Majd kiderül, hogy Trev Carlin akar-e engem az IndyCarban jövőre. Egyszerűen nehéz az LMP1-gyel kombinálni, mert egyelőre az az elsődleges fókuszom, és ki kell hagynom miatta pár (Indy Lights) versenyt. Nem tudom, mennyi futamon leszek ott. Tudom, hogy Torontóban nem lehetek, ahol dupla futam lesz, és Indyben az ovál és az épített pályás teszteken sem. Emiatt eleve hátrányból kezdek. Úgy gondolom, biztos lennék a teljes évemben, ha álomstartot vettem volna, de az kizárt, hogy egy junior bajnokságot két forduló kihagyásával és egy kieséssel megnyerjen valaki. Meglátjuk, hogyan alakul Barber, de jelenleg az elsődleges fókuszom az LMP1” – utalt Chilton a soron következő, hétvégi versenyre.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: