DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Túraautó

A WTCR magyar szimulátorbajnoka igazi TCR-autóval debütál

Báldi Gergő kétszer nyerte meg az FIA WTCR hivatalos szimulátor-bajnokságát, és most hétvégén igazi TCR-autóval versenyezhet Brnóban a M1RA csapat színeiben, amely címvédőként tér vissza a TCR Eastern Europe mezőnyébe.

Az biztos volt, hogy Báldi Gergő ezen a hétvégén Brnóban versenyez, de egy csavarral nem a Swift Cup Europe idényzáróján áll rajthoz, hanem a TCR Eastern Europe idei utolsó fordulójában.

A M1RA ezzel lehetőséget ad a 26 éves versenyzőnek, hogy azt az autót vezethesse, amellyel 2019-ben és 2020-ban az FIA WTCR hivatalos e-sportbajnokságának győztese volt. Báldi akkor a játékban egy Hyundai i30 N TCR-t irányított, és most a valóságban is ezt teszi majd.

baldi gergő 1



– Ugyanazt a kormánykereket látom magam előtt az igazi autóban, mint amihez a számítógépen hozzászoktam, és ez nagyon megnyugtató, kellemes érzés – árulta el Báldi Gergő. – Eddig két teszten és egy shake down alkalmával vezettem az autót, amelyet 60-70 százalékban ismerhettem ki, úgyhogy van hová fejlődnöm. A mezőnyben biztos vannak nálam tapasztaltabb versenyzők, ezért konkrét célokat nem tűzök ki előre. Azt szeretném, hogy sikerüljön egy jól felépített, nagyobb hibáktól mentes hétvégét teljesítenem, amely során folyamatosan tudok előrelépni.

Báldi ebben az idényben a Swift Cup Europe mezőnyében versenyzett a M1RA színeiben. Szerencsétlenül indult az éve, hiszen koronavírus-fertőzés miatt ki kellett hagynia az első fordulót a Hungaroringen, és ezzel rögtön jelentős hátrányba került a rövid évadban. Ennek ellenére a most hétvégi, ugyancsak brnói szezonzáró előtt Báldi a nemzetközi bajnokság második helyén áll hat dobogós helyezést elérve.

– Mivel a bajnoki cím megszerzésére már nincs esély a Swift Cup Europe-ban, úgy gondoltuk, hogy adunk Gergőnek egy nagy kihívást jelentő lehetőséget TCR-autóval, egyrészt, mert megérett rá, másrészt, mert megérdemli – fogalmazott Bári Dávid, a M1RA csapatvezetője. – Azt kaptuk Gergőtől idén, amit vártunk. A szimulátoros eredményei alapján tudtuk, hogy kivételes tehetség, és ezt az első pillanattól bizonyította valódi autóban is. Itt az idő, hogy megtegye a következő lépést.

A M1RA 2020-ban a TCR Eastern Europe-ban versenyzett a szerb túraautó Európa-bajnok Dusan Borkoviccsal, aki páratlan teljesítményt nyújtva, az idény összes időmérőjét és futamát megnyerve szerezte meg a bajnoki címet. A magyar csapat címvédőként eddig nem indult az idei szezonban, hiszen a vadonatúj elektromos túraautó-bajnokságban, a Pure ETCR-ben áll rajthoz az olasz Romeo Ferrarisszal együttműködve.

A TCR Eastern Europe idényének hatodik és egyben záró fordulóját péntektől vasárnapig rendezik Brnóban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: