DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Tereprali

Dakar: Loeb újra nyert, de Sainz diktál

Kicsit faragott a hátrányából az újabb szakaszt nyerő francia a Dakaron, de az Audi spanyolja továbbra is kontrollálja az eseményeket.

A hétfői eltévedés, és az emiatt elvesztett tíz perc miatt közel 25 perces hátrányból vágott neki a Dakar keddi szakaszának Sebastien Loeb, így önerőből közel megoldhatatlan feladatra vállalkozott a Prodrive franciája azzal, hogy megpróbálja utolérni a futamot magabiztosan vezető Carlos Sainzot.

Az Audi spanyolját ráadásul a csapattársak is segítették: a hat perccel előtte rajtoló Stephane Peterhansel már az első szektorban félreállt és megvárta Sainzot, majd árnyékként követte egészen a célig, hogy ha bármi történik vele, fél percen belül ott legyen és segíthessen neki mindenben. A szakasz későbbi részében ugyanezt tette a kilenc perccel korábban induló Mattias Ekström is, így a három Audi végül szép sorban, Sainzot kísérve futott be a célba, miután Peterhansel és Ekström futamának érdemi része már korábban véget ért.

Loeb végül ezt a szakaszt is megnyerte, ezzel már a negyedik részsikerét könyvelhette el ezen a Dakaron, de hiába ment ismét remek tempót és emelkedett ki a mezőnyből, Sainz is jó formában autózott. Loeb egyszer ismét eltévedt, de ezúttal nem veszített vele sokat, és bár a nap derekán volt még egyszer bő négy perc előnye, de Sainz onnan még visszajött másfél-kettővel, mielőtt a hajrában ismét a Prodrive versenyzője bizonyult jobbnak.

dakar-loeb-prodrivehunter



Két kapott defekt ellenére Loeb bő négy percet tudott adni riválisának, így három szakasszal a vége előtt 20,5 perc a hátránya: az eddig látottak alapján ezt önerőből nagyon nehéz lenne ledolgozni, Sainz vagy az Audi hibája adhat erre lehetőséget.

A két klasszissal Mathieu Serradori tudta tartani a lépést a nap során, ő szűk öt perc hátránnyal lett harmadik mögöttük, a negyedik De Mevius már tíz percet veszített. Az összetettben nem sok minden változott, Sainz és Loeb mögött a Toyoták következnek tisztes távolságban. Annyi módosult, hogy a tegnap még hatodik Martin Prokop visszesett nyolcadiknak Serradori és Guerlain Chicherit mögé.

Az autósok állása három szakasszal a vége előtt:

1. Sainz, Cruz Audi 37:50:57
2. Loeb, Lurquin Prodrive +20:33
3. Moraes, Monleon Toyota +1:12:02
4. De Mevius, Panseri Toyota +1:39:56
5. De Villiers, Murphy Toyota +2:0012
6. Serradori, Minaudier Century +2:03:44
7. Chicherit, Winocq Toyota +2:12:43
8. Prokop, Chytka Ford +2:12:48
9. Botterill, Cummings Toyota +2:29:51
10. Vanagas, Sikk Toyota +2:59:35

 

Brabec meglógott

A motorosoknál is szétnyílt már az olló: az előző két napot egy percen belüli távolságban töltötte egymáshoz képest Ricky Brabec és Ross Branch, utóbbi azonban ma közel hét percet veszített, így a második időt produkáló Brabec levegőhöz jutott az összetett élén.

A szakaszt egyébként Van Beveren nyerte, aki így 11 perc hátránnyal harmadik, tehát alig négy perce a lemaradása Branch mögött, úgyhogy abszolút éles küzdelemre van kilátás, főleg hogy Cornejo Florimo is 14 percen belül van még Brabechez képest.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: