DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
Tereprali

Al-Attiyah vezet, Chicherit nyerte az időjárás miatt lerövidített napot

Carlos Sainz rengeteg időt veszített és az élről a nyolcadik helyre esett vissza, Stephane Peterhansel a harmadik, de megint Al-Attiyah vezet.

Nasszer Al-Attiyah vette át a vezetést az autósok mezőnyében az idei Dakar Rali harmadik szakasza után. A napot lerövidítették a szervezők az időjárás miatt, amelyről a magyar Qualisport Racing navigátora, Czeglédy Péter is beszámolt. A szakaszt az addigi eredmények alapján értékelték, és addig a Hunterrel Guerlain Chicherit volt a leggyorsabb, három és fél percet adott a toyotás Henk Lategannak, de a nagyágyúk közül többen is bajba kerültek.

A napot még az élen kezdő Carlos Sainz Audiját szerelni kellett a szakasz közben (a bal hátsó keréknél ügyködött a spanyol), majd fél óra megállás után elindult, de utána is lassan haladt, így végül közel egy órát veszített a szakaszgyőzteshez képest. A tegnap már közel másfél órát bukó Sebastien Loebnek is gondjai adódtak, neki is meg kellett állni, és újabb bő húsz percet veszített el emiatt.

A verseny vezetését így vette át Al-Attiyah, aki másodikként kezdte a napot és szintén nem volt egyszerű keddje, rengeteg időt veszített ő is az első helyezetthez képest és csak 13. időt autózott, de így is övé az összetett első helye. A tavalyi Dakar győztese 13 perccel vezet Yazeed Al-Rahji előtt, az eddig nagyjából problémamentesen és óvatosan közlekedő, de ma negyedik időt teljesítő Stephane Peterhansel pedig már a harmadik helyen áll az Audival, az ő lemaradása szűk 21 perc. Sainz ezzel a nappal a nyolcadik helyig esett vissza, 33 perc a hátránya Al-Attiyah mögött.

dakar-nasseralattiyah-toyota



A motorosoknál elesett és kórházba került Ricky Brabec, és ismét az első szakaszt is megnyerő Daniel Sanders volt a leggyorsabb, több mint hét percet adott Kevin Benavidesnek, míg a tegnap nyerő és a versenyt átmenetileg vezető Mason Klein 13 perces hátránnyal hetedikként ért célba. Az összetettben így Sanders át is vette a vezetést.

A kamionosok mezőnye még nem érte el teljes egészében azt a pontot, ahol véget ér a szakasz, az ő eredményükkel még frissítjük a cikket, de a Qualisport Racing Scaniája a tegnapi tizedik hely után ezúttal is a top 15-ben haladt a nap során.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: