DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
Tereprali

Al-Attiyah nyert, Sainz vezet, Loeb visszaesett a Dakar második napján

Kőkemény nap várt a Dakar mezőnyére hétfőn: az autósok között ez most a Toyotákról szólt, de az összetetettben továbbra is az audis Sainz vezet.

Egy 430 kilométeres etap várt a Dakar mezőnyére hétfőn: a vasárnapi nyitány is a vártnál keményebbre sikerült a résztvevők szerint, de ezen a napon többen is kiemelték, hogy szenzációs nyomvonalon kellett versenyezni iszonyatosan nehéz körülmények között.

Az autósok között a szakasz nagy részében az első napon hibázó toyotás Van Loon vezetett, de az utolsó kilométereken megelőzte őt a tavalyi Dakar-győztes csapattárs, Nasszer Al-Attiyah, aki végül 5 óra 26 másodperces időeredménnyel, 14 másodperccel Van Loon előtt megnyerte a szakaszt. Van Loon mögött a harmadik helyre az első napot megnyerő Carlos Sainz hozta be az Audit öt perc lemaradással, így az összetettben továbbra is a spanyol vezet Al-Attiyah előtt: utóbbi elmondta, hogy most nagyon sietett, főleg a homokos részeken próbált minél több időt visszahozni a kicsit óvatosabbra sikerült (nyolcadik idő) vasárnapot követően. 

dakar-alattiyah-toyota



A top ötbe a francia Serradori, valamint a harmadik Toyotával De Villiers fért be, de már tíz perc feletti hátránnyal, és több nagyágyú is bajba került: Stephane Peterhansel 32, Mattias Ekström pedig 33 percet kapott az Audikkal, így a gyártó jelen pillanatban leginkább csak Sainzban bízhat. Igazán pórul Sebastien Loeb járt: az első napon második időt autózó francia már az első ellenőrző ponttól kezdve folyamatosan időt veszített, majd fel is tartották a tájékoztatás szerint, és bár végül beért a célba, de közel másfél óra lemaradásban van, az ő futamának érdemi része ezzel alighanem véget is ért.

Összetettben így két nap után Sainz két perc, tizenkét másodperccel vezet Al-Attiyah előtt, a harmadik Serradori pedig már 25 percre van tőlük.

A motorosoknál a szakaszt Mason Klein nyerte bő egy perccel Sebastian Bühler előtt, ezzel pedig a két perc büntetése ellenére ő vezeti az összetettet: a második Toby Price 1:41, Barreda Bort pedig harmadikként 2:03 hátrányt szedett össze eddig. A quadosoknál a szakaszt három és fél perccel nyerte a francia Daniel Giroud, a yamahás versenyző pedig az összetettben így már hét és fél perces előnnyel áll az élen.

A kamionosok ezekben a percekben teljesítik a szakaszt, cikkünket frissítjük, amint megérkeznek az eredmények, köztük a magyar Qualisport Racing versenyzőivel.

Frissítve: A kamionos kategóriában, melyet Ales Loprais és társai vezetnek, a magyar Qualisport Racing egysége, Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László triója a 10. helyen végzett hétfőn. A motoros mezőnyben a legjobb magyar Gyenes Emanuel, aki az összetett 37. helyén, a szervizcsapat nélküli, Original by Motul kategória második pozíciójában áll.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: