DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
Tereprali

A legjobb 10 között a magyar kamionosok a Dakaron

Az elmúlt évtized legjobb magyar részeredményét produkálta a Qualisport Racing a 2023-as Dakar-rali második szelektív szakaszán: 10. legjobb időt értek el.

A világ legkeményebb terepraliversenyének második szakaszán 430 kilométer várt a mezőnyre a Sea Camp és Al-Ula között, amely az első menethez hasonlóan sok kalandot ígért és az előrejelzés pontosnak bizonyult. Az útvonal túlnyomó része sziklás, rázós terepen zajlott, amely feladta a leckét mindenkinek, ráadásul a végére a szervezők becsempésztek egy kisebb dűnesort is.

A Qualisport Racing kamionos egysége a nehéz szakaszon kiemelkedő teljesítményt nyújtott, a Kovács, Czeglédi, Ács trió a Hyenával a kamionos kategóriában a 10. időt produkálta 7 óra 16 perc 26 másodperces idővel. A magyar alakulat a kamionos kategória összesítésében előrelépett a 19. helyre.

-Nagyon elfáradtunk, kemény, köves pálya volt, de sikerült megúsznunk a defektet, ami komoly fegyvertény, mert számos versenytársunknak ez nem jött össze. Nagyon örülünk a jó eredménynek és megpróbálunk rápihenni a holnapi napra, amelyet már nagyon várunk – hangzott a napi szakasz végén Kovács Miklós pilóta értékelése.



Czeglédi Péter navigátor szerint a pálya komoly megterhelést jelentett: – Ha a tegnapi napra azt mondtuk, hogy rázós volt, akkor erre nyugodtan mondhatjuk, hogy „hiperrázós” volt, ráadásul több mint 400 kilométeren keresztül. Különösebb gondunk nem volt és nagyon sokat előztünk, kamionokat is, side-by-side járműveket is, szinte egész nap forgalomban voltunk. A végére a szervezők tartogattak egy kis meglepetést is, hiszen a koromsötétben értünk el egy négy-öt kilométeres dűnesort, amit nagyon szépen sikerült megmásznunk. Roppant fáradtak vagyunk, de úgy érezzük, hogy szuper volt a mai nap!

A trió harmadik tagja, Ács László is hangsúlyozta, hogy óriási szerencsével kerülték el a defekteket: - A nap folyamán azt láttuk, hogy nagyon sok versenytársunknak volt gondja az abroncsokkal, de nekünk sikerült megúszni ezt. Egyetlen apróságot leszámítva technikai problémánk sem volt, így annak ellenére is jókedvűen kezdjük a nap végi szervizt, hogy tényleg szakaszon vagyunk túl.

A 2023-as Dakar-rali harmadik szelektív szakasz Al-Ula és Hail között bonyolítják, 221 kilométernyi összekötő után 447 kilométernyi mért táv vár a mezőnyre.

A tizennégy szelektív szakaszból álló 2023-as Dakar-rali össztávja közel kilencezer kilométer, amelynek fele teszi ki a mért szakaszokat. A verseny január 15-én zárul Dammam városában.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: