DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Tereprali

A tavalyi győztes szerint nem voltak fairek az idei Dakar szabályai

Nasser Al-Attiyah szerint azzal, hogy ő egy 4x4-es Toyotával vett részt az idei Dakaron, a szabályok miatt eleve hátrányban volt a Buggykkal szemben, és a következő versenyig változásokat vár ezzel kapcsolatban.

Nasser Al-Attiyah 2019-ben nyerni tudott a Dakaron, és idén is második lett. Azonban hiába tűnik minimálisnak az a hat perc hátrány, amennyivel lemaradt az újabb győzelemről, ő maga rettenetesen frusztrált emiatt. Szerinte a szabályok miatt eleve hátrányból indult azokkal a vetélytársaival szemben, akik alatt kétkerékhajtású autó volt. A különbséget a kétkerékhajtású autókba szerelhető nagyobb levegőbeömlő jelentette, amely nekik 38 milliméter nagyságról 37-re lett lecsökkentve, míg ellenfeleiknél ez 39 milliméter.

„Jobban fogom élvezni ezt az egészet, ha Carlos is egy 4x4-ben nyer Dakart” - fogalmazott markánsan a katari a Motorsport.com kérdésére. „Nem akarok én senkire sem rosszat mondani, de fogalmazzunk úgy, hogy nem fair a verseny a Buggy és a 4x4-ünk között. Meg fogjuk vizsgálni az erre vonatkozó adatokat, mert megvan erre a lehetőség. Szeretnénk látni a teljes képet.”

05120005_152



Jelentős időveszteséggel jártt Al-Attiyahék számára a levegőbeömlő kisebbre vétele, hiába volt kevésnek tűnő, összesen hat perc a hátrányuk a végelszámolásnál. „A verseny kezdetétől számolva több mint egy órát vesztettünk, mindezt ráadásul kizárólag az 1 milliméteres különbség miatt!”

Al-Attiyahon kívül 4x4-es autóval versenyzett az idei Dakar 4-7. helyezettjei közül mindenki, azonban ők már 40 és 80 perc közötti hátránnyal zártak Sainzhoz képest. Al-Attiyah mindezekkel együtt nem riváisaira haragszik, sőt, biztató dolognak fogja fel, hogy az utolsó szakaszt ő nyerte. „Nagyszerű Dakar volt ez, kiválóan ment Carlos és Stephane is, és az én Dakarom is nagyszerűen sikerült. Azt gondolom, jól sült el az is, hogy az idei verseny Szaúd-Arábiában volt, ezek után sok embernek fog megváltozni a véleménye az országról. Az utolsó szakasz alapján pedig bizakodhatunk azzal kapcsolatban, hogy jövőre győzelmi esélyeink lesznek.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: