DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Tereprali

Ötszörös Dakar-győztes lett Alonso navigátora

Nem akárki fogadta el Fernando Alonso felkérését, hogy legyen elsőszámú segédje a terepralizással való ismerkedése során. Marc Coma ötszörös győztesként a szervezői csapatból lépett vissza új szerepkörben a versenyzésbe.

Az már nem titok, hogy Alonso az utóbbi hónapokban meglehetősen sok időt tölt Afrika sivatagos területein, ahol legújabb autósportos kiszemeltjének, a terepralinak a rejtelmeit próbálja elsajátítani. Legutóbb Namíbiában tesztelt, de gyakorolt Lengyelországban is, és mindkétszer ott volt vele honfitársa, a most 42 éves Coma, akinek tapasztalatai jól jöttek az F1-ben és a WEC-ben is világbajnoki címig jutó Alonso számára.

EEVHoYIUcAAXWSa



Coma motorosként vált a Dakar Rali egyik legsikeresebb versenyzőjévé, 2002 és 2015 között 12-szer indult el a legendás versenyen, és öt alkalommal meg is nyerte azt a KTM-mel, hat évben pedig a tereprali-világbajnokságot is behúzta. A versenyzéstől visszalépve 2016-ban a Dakar Rali szervezőcsapatához csatlakozott, most azonban Alonso felkérését kellően izgalmasnak találta ahhoz, hogy autóban, azon belül is a Toyota Hilux navigátori ülésében visszatérjen a versenyzéshez.

„Boldoggá és büszkévé tesz, hogy tagja lehetek ennek a csapatnak, és megoszthatom a terepralis tapasztalataim Fernandóval. Noha én már hosszú ideje benne vagyok ebben a sportban, így is új kihívás lesz ez számomra, hiszen sohasem hittem volna, hogy egy napon navigátorként fogok ülni egy Hiluxban” – árulta el Coma. „Fernandóval nagyon jól dolgozunk együtt, és látom rajta, hogy milyen módszeresen áll hozzá a terepralizáshoz. A Hilux vezetéséhez is nagyon jól tud alkalmazkodni, és nem is csak napról napra, hanem menetről menetre is javulást érünk el.”

A páros ezen a hétvégén egy dél-afrikai versenyen, a Lichtenburg 400-on próbálja ki magát először élesben is. A csúcs persze az lenne, ha beneveznének a januári, immár Szaúd-Arábiában zajló Dakar Ralira is, erről azonban egyelőre nem érkezett bejelentés, és Alonso alighanem a felkészülési eredményei alapján fog dönteni.

EEVHoYJVAAEeerr

„Marc oldalán dolgozni fantasztikus, a hatalmas tudásának és tapasztalatának köszönhetően nagyon sokat tanulok tőle a terepralizásról” – mondta Alonso. „A motorsport ezen szakágában, amelyben naponta több száz kilométert kell teljesítenünk, nagyon fontos, hogy jól megértsük egymást az autóban ülő másik személlyel. Marc és én jól kijövünk egymással, képesek vagyunk egy egységként működni. Már nagyon várom, hogy először kipróbáljuk ezt versenykörülmények között, ami nagyon más tapasztalat lesz, mint az eddigi privát tesztjeink.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: