DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Tereprali

Máris itt a 2017-es Dakar Rali első vitája

Még csak két gyorsasági szakaszon van túl a 38. Dakar Rali mezőnye, a Peugeot és Toyota pilótái máris ellentmondanak egymásnak autóik technikai paramétereit illetően.

A január 2-án induló dél-amerikai kaland első szakaszán meglepetésre a Toyota Gazoo Racing vitte a prímet, ugyanis a harmadik győzelmére törő Nasser Al-Attiyah bizonyult a legjobbnak, de csapattársai, Giniel de Villiers és Nani Roma is ott volt az első ötben. A Peugeot világverő alakulata azonban lemaradt, legjobbjuk Carlos Sainz volt a negyedik helyen – a mindössze 39 kilométeres szelektív végén a spanyol pilóta azonnal panaszra emelte fel a hangját, mondván, a szabályalkotók igazságtalanul jártak el csapatával szemben.

Tudniillik ugyanis, hogy a Peugot 3008 DKR erőforrásának levegőszűkítője 1 mm-re kisebb lett az eddig megszokottnál, míg a Toyota Hilux esetében ugyanezt az alkatrészt 2 mm-rel növelték meg. „Sokkal kisebb a teljesítményünk a tavalyi évhez képest, a Toyota 40-50 lóerőnyi előnyben van. Ők már tavaly is nagyon gyorsak voltak, hiszen versenyeztem Al-Attiyah ellen a Spanyol Baján és Marokkóban, és mindkét alkalommal le is tudott győzni engem.” Amikor arról kérdezték a Dakar 2010-es győztesét, hogy a szabályalkotók igazságtalanok voltak-e a Peugeot-val szemben, így válaszolt: „Abszolút” – mondta a Matador, aki szerint a kisebb minimum súllyal versenyző kétkerék-meghajtású gépek esetében (mint amilyen a francia gárda is használ) túl szigorúan jártak el, miután tavaly sikerült megnyerniük a Dakart.



Igen ám, de a második, Resistencia és San Miguel de Tucumán közötti gyorsaságin Sainz márkatársa, Sebastien Loeb bizonyult a legjobbnak, mi több, másfél percet adott a második helyezett Al-Attiyahnak a 275 kilométer során. Sőt, Loeb 28 másodperccel összetettben is átvette a vezetést, míg a spanyolnak a harmadik helyre sikerült felzárkóznia, Stephane Peterhansel pedig a hetedik pozícióba lépett előre. Ezt már a toyotások sem hagyták szó nélkül: „A versenyzők nagyon-nagyon sokat beszélnek, Seb másfél perccel bizonyult jobbnak nálam. Itt még a szabályok sem segítenek” – mondta Al-Attiyah a Motorsport.com-nak, mintegy válaszul Sainz kritikájára. „A Peugeot gyors, gyorsabb mint a Toyota, de azon leszünk, hogy napról napra a legjobbat hozzuk ki magunkból.”

A másik toyotás, a dél-afrikai Giniel de Villiers csak megerősíteni tudta a katari véleményét: „Nem tudom, hogy (Sainz) miért panaszkodik ilyen sokat. Minden autó ugyanolyan szűkítővel rendelkezik, szerintem ez a legigazságosabb.” A japán alakulat harmadik menője, a motorral 2004-ban, autóval 2014-ben Dakar-győztes Nani Roma szerint a szóban forgó szabályokat a tengerszint feletti magasság változásai miatt léptették életbe. „Ha akkor is panaszkodik, amikor négy másodperccel előttünk végez, és hússzal Al-Attiyah mögött… ha ugyanúgy versenyeztünk volna, mint tavaly, két perc lenne az előnye. Az elmúlt évben nagyon nyugodtak voltak, de ki szeret ellenfél nélkül nyerni? Most viszont mindannyian ott vagyunk, ami azért nem olyan rossz” – tette hozzá de Villiers, aki szerint Loeb azért teljesített olyan jól a keddi nap folyamán, mert sokkal jobban illett stílusához a WRC-szerű, navigációt nélkülöző gyorsasági szakasz.

 

A Dakar Rali harmadik napján az autóknak 780 kilométert kell teljesíteniük San Miguel de Tucumán és San Salvador között, 364 kilométeres szelektívvel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: