Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. június 25. péntek
Tereprali

Dakar: Visszaestek az éllovasok

A négyből három kategóriában a napot élen kezdő versenyző elbukta az első helyét, míg a motorosok közt egy igazi nagymenő szállt ki a győzelemért vívott harcból – Mr. Dakar megelőzte Loeböt.

Bolívia területén egy közel 550 kilométeres körszakasszal folytatódott pénteken a Dakar mezőnye – legalábbis a kettő- és négykerekűen számára, a kamionok ugyanis jóval rövidebb, 299 kilométeres napot futottak. Az Uyunitól Uyuniig tartó szakaszt 124 motor, 98 autó, 38 quad és 49 kamion kezdte meg, azaz az első öt napon 37 egység számára ért véget a verseny.

A létszám ma tovább csökkent, sőt (legalább) két igazán nagy név is feladta a versenyt. A quadok közt tavalyelőtt győztes, idén pedig a prológon és az első versenynapon is élen záró Ignacio Casale volt kénytelen befejezni a versenyt, miután jó szakaszkezdés után bukott, és kulcscsonttörést szenvedett. A versenyzőt helikopter mentette ki a baleset helyszínéről. Szintén baleset vetett véget a tavaly negyedikként záró szlovák Jakes versenyének, aki még tegnap szenvedett térdsérülést, s bár megkezdte a mai szakaszt, végül visszafordult a táborba.

A kétkerekűek mezőnyében folytatódott, pontosabban újabb szintre lépett a spanyol Barreda Bort kálváriája: a Honda versenyzője korábban két szakaszgyőzelmet is elbukott gyorshajtás miatti kiosztott büntetések következtében, ma viszont a versenyt is elveszítette, miután műszaki hiba miatt a sivatagban ragadt – e sorok írásakor az is kérdéses, hogy egyáltalán folytatni tudja-e a versenyt.

A napot az ausztrál Toby Price nyerte bő egy perccel az osztrák Walkner és a portugál Goncalves előtt, s az öszetett első három helyét is ők foglalják el Goncalves, Price, Walkner sorrendben. A szlovák Svitko a negyedik helyen áll öt perc lemaradással, míg a mögötte következő husqvarnás Quintanilla hátránya már negyed óránál is nagyobb. Gyenes Emanuel a mai napot a 28. helyen zárta, összetettben pedig a 21., míg Saghmeister Gábor a 66. helyen várja a folytatást.

A quadok közt a Patronelli-fivérek kettős győzelmet arattak, Marcos hat és fél perccel verte Alejandrót a szakaszon, s ezzel megszerezte idei második részsikerét. A napot még csak a 3-4. helyen kezdték meg az összetettben, ám Hernandez rögtön a nap elején bajba került, míg az élről startoló orosz Karjakin 18 percet kapva visszaesett a harmadik helyre. Így tehát most az összetettet is a testvérpár vezeti, Marcos előnye közel három perc Alejandro előtt.

Az autósok mezőnyében is változott az összetett állása, miután Mr. Dakar idei második szakaszgyőzelmével átvette a vezetést Sebastien Loebtől. Peterhansel 17 másodperccel előzte meg Carlos Sainzot a szakasz céljában, míg a harmadik helyen a szaúdi Al-Rajhi zárt a Toyotával, s csak utána következett a kilencszeres ralivilágbajnok. Az összetettben Peterhansel előnye fél percnél is kisebb Loeb előtt, Sainz 6 perc lemaradással harmadik, míg a három Peugeot-hoz képest egyedül Al-Attiyah van valamelyest lőtávolban 16 perc hátrányával.

Holland napot tartottak a kamionosok, hiszen Hans Staceyék de Rooyékat mindössze 7, míg Versluisékat 75 másodperccel megelőzve neyrték meg a szakaszt, majd következtek a Kamazok Nyikolajev, Szotnyikov sorrendben. Az eddig vezető Villagra csak a nyolcadik lett négy és fél perc hátránnyal, így az összetettben visszaesett Staceyék és Versluisék mögé.

A mezőny szombaton visszatér Argentínába, Uyuni és Salta közt a mezőny közel 800 kilométert tesz majd meg, ebből 353 kilométer lesz a szelektív szakasz hossza.

A Dakar állása 6 szakasz után:

 

Autósok

   

1.

Peterhansel, Cottret

Peugeot

18:26:20

2.

Loeb, Elena

Peugeot

0:00:27

3.

Sainz, Cruz

Peugeot

0:05:55

4.

Al-Attiyah, Baumel

Mini

0:15:19

5.

De Villiers , von Zitzewitz

Toyota

0:29:21

 

Motorosok

   

1.

Goncalves

Honda

20:23:07

2.

Price

KTM

0:00:35

3.

Walkner

KTM

0:02:50

4.

Svitko

KTM

0:05:17

5.

Quintanilla

Husqvarna

0:15:10

 

Quadok

   

1.

M. Patronelli

Yamaha

24:01:27

2.

A. Patronelli

Yamaha

0:02:48

3.

Karjakin

Yamaha

0:05:39

4.

Hernandez

Yamaha

0:21:01

5.

Gonzalez Ferioli

Yamaha

0:24:59

 

Kamionok

   

1.

Stacey, Serge, Van Der Vaet

MAN

17:05:09

2.

Versluis , Pronk, Klein

MAN

0:00:59

3.

Villagra, Perez Companc, Memi

Iveco

0:04:05

4.

De Rooy, Torrallardona, Rodewald

Iveco

0:05:36

5.

Margyejev, Beljaev, Szvisztunov

Kamaz

0:12:06

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?