Steward
Balogh Tamás
AJÁNDÉK DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. május 26. kedd
SimTech

Bajnok lett e-sportban Verstappen

Véget ért a Team Redline kizárólag valódi versenyzőknek szóló virtuális szériája. Max Verstappen szezonzárója közepes volt, de így is magabiztosan lett a széria győztese.

Az utolsó fordulót LMP2-es autókkal rendezték a suzukai pályán, 35 valós versenyző részvételével. Verstappen fő kihívója, a GT-pilóta Kelvin van der Linde két pole-pozíciót szerzett, és mindkét iRacing futamot megnyerte.

Bár Verstappen az első menet első körében megelőzte a dél-afrikait, később kétszer is hibázott, így visszaesett a kilencedik helyig, ahonnan a hatodik pozícióba tudott visszazárkózni. A második futamon Van der Linde és Lando Norris mögött a harmadik lett, így bebiztosította a bajnoki címet.



A holland pilóta 12 futamból (6 forduló során) 6-ot nyert meg, és 60 pontos előnyben zárta a bajnokságot annak ellenére, hogy egy futamot nullázott, mert megszakadt kapcsolata a szerverrel – emiatt ígérte meg, hogy ki fogja dobni a gépét. Van der Linde lett a második, Norris a harmadik az összetettben. A Team Redline népszerű szériájának – általában 40-45 indulóval – várhatóan második szezonja is lesz a közeljövőben.

Az utolsó forduló teljes hosszában:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?