DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Retro

Retro – Senna először a világ tetején

1988-ban pont ezen a napon lett első alkalommal világbajnok Ayrton Senna a McLaren-Hondával Japánban. Az azóta legendává növő brazil az F1 történetének egyik nagy felzárkózását is bemutatta.

Az 1988-as szezon, az első turbókorszak utolsó idénye a Formula-1 legemlékezetesebb évei közé tartozik: a McLaren párosa mindent vitt, 16-ból 15 versenyt nyertek, amit azóta sem tudott felülmúlni csapat – tavaly a Mercedes 16-szor győzött, de jóval több futam alkotta a naptárat.

A csapat két versenyzője, az újonnan érkező Ayrton Senna és a kétszeres világbajnok Alain Prost nagyon hasonló teljesítményt nyújtottak, ami alapján akár az utolsó versenyig is elhúzódhatott volna párharcuk – ha nincs érvényben a különleges pontszámítás. Akkoriban ugyanis nem az összes, hanem csak a legjobb 11 verseny eredménye számított bele a világbajnokságba. Mivel a McLaren esélyesnek tűnt arra, hogy akár az összes futamot megnyerje, különleges szituáció alakult ki, amelyre az idény 12. állomásán, Monzában Alain Prost is rámutatott.



Senna az év addigi kétharmadában hét versenyt nyert meg, kettőször pedig második lett, míg Prost csak négy győzelemmel rendelkezett, habár hat ízben is ő lett a második. Ez azt jelentette, hogy nyolcadik győzelmével Senna karnyújtásnyira kerülhetett a világbajnoki címhez. A forgatókönyv majdnem megvalósult Monzában, Prost ugyanis motorhiba miatt kiesett, Senna azonban magabiztosan robogott a siker felé – egész addig, amíg az utolsó körben a lekörözött Jean-Louis Schlesserrel ütközött, amely következtében a McLaren sikerszériája megszakadt, a Ferrari pedig 1-2-es győzelmet szerzett az olaszok szentélyében.

Prost nagyszerű munkát végzett a későbbiekben, hogy elhalassza Senna sikerét, ugyanis mind Portugáliában, mind Spanyolországban ő győzött. Japánban azonban így is további elsőségre lett volna szüksége, hogy megőrizze bajnoki reményeit: második helyből már annyi volt neki, hogy a helyezés megismétlése nulla pontot ért volna számára. Suzukában, az évad utolsó futamán azonban Ayrton Senna diktálta a tempót, és megszerezte a pole-pozíciót, igaz, csak 0,3 másodperccel a Honda örömét teljessé tevő Prost előtt. A Ferrarival harmadik Gerhard Berger már 1,5 szekundumot kapott, míg a negyedik helyet a Judd-szívómotoros March versenyzője, Ivan Capelli érte el.

Az október 30-i rajt pillanatában úgy tűnt, Prost újabb haladékot kap, és csakugyan a szezonzáró lehet az év döntő versenye, Senna autója ugyanis lefulladt. Mivel azonban a célegyenes lefelé lejtett, sikerült újraindítania, és a 14. helyen a mezőny után erednie. Elképesztő hajszába kezdett, az első körben hat helyet nyert, a 4. fordulóban pedig már a negyedik pozícióban haladt.

Ami a többieket illeti, a futam elején Derek Warwick és Nigel Mansell ütköztek, míg Capelli leggyorsabb kört futott, és a második helyet átvette Bergertől. A 14. körben az eső is rákezdett a pálya bizonyos szakaszain, ezt pedig Capelli használta ki, aki átvette a vezetést Prosttól. Fontos pillanat volt, 1983 óta először állt az élen szívómotoros autó. Valójában királysága nagyon rövid ideig tartott, a turbó erejével Prost a következő egyenesben az élre ugrott. Az olasz még többször támadt, de pár kört múltán elektromos hiba miatt kiesett.

Összeakadt az előző szezonban még világbajnoki címét küzdő, idén azonban mellékszereplővé visszafokozott Nigel Mansell és az általa lekörözött Nelson Piquet is, a Williams és Lotus a sikánban ütköztek egymásnak. A trükkös időjárás, forgalom és Prost rakoncátlankodó sebességváltója Senna malmára hajtotta a vizet, aki sebesen faragott a különbségen.

A brazil pillanata akkor jött el, amikor a McLarenek három lekörözött versenyzőt értek utol: Andrea de Cesaris feltartotta Prostot, Senna pedig megelőzte őt. Innentől gyorsan biztonságos előnyt épített ki, versenye azonban nem haladt zökkenőmentesen. A pálya időközben teljesen nedvessé vált, Senna pedig mutogatással igyekezett elérni, hogy leintsék. Ez nem történt meg, a teljes, 51 körös távot lefutották. Prost mögött Thierry Boutsen futott be a harmadik helyen, majd Berger, Nannini és Patrese következtek. Senna első helye egyben azt is jelentette, hogy Japánban megszerezte pályafutása első világbajnoki címet.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: