DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Retro

Ecclestone: Elvehettük volna Hamilton első vb-címét

Beismerésnek felérő múltidézés hangzott el az F1 egykori vezérétől. Állítása szerint már 2008-ban tudtak az ütközésbotrányról – de szándékosan nem intézkedtek, hogy ne módosuljon a vb-eredmény.

A 2008-as világbajnok Felipe Massa lehetett volna – állítja Bernie Ecclestone, a Formula-1 egykori vezérigazgatója. Ezzel nem a Sao Pauló-i szezonzáró drámai fordulatára gondolt, hogy Massát fél percig világbajnokként ünnepelték, mielőtt a legutolsó kanyarban Lewis Hamilton megszerezte a sikerhez szükséges extra pontot, hanem a szintén 2008-as szezonhoz fűződő ütközésbotrányra.

Nelson Piquet jr. szándékos szingapúri balesetére – amely a biztonsági autó révén renault-s csapattársa, Fernando Alonso győzelmét eredményezte – csak egy évvel később derült fény. Az évtized egyik legnagyobb F1-es botránya robbant ki: Ecclestone viszont állítja, a vezetés már 2008-ban tudott a Renault összeesküvéséről.

„Akkoriban az volt a szabály, hogy a világbajnokság eredménye érinthetetlen az FIA év végi díjátadó ceremóniája után. Tehát Hamilton megkapta a kupát és minden le volt zárva” – idézte fel az F1-Insidernek adott interjúban. Nem akarták, hogy ez a végeredmény módosuljon, ezért nem léptek, mikor tudomást szereztek róla, valóban szándékos ütközés történt Szingapúrban.



„Elég információnk volt már akkoriban, hogy kivizsgáljuk az ügyet. A szabályok szerint ebben a helyzetben törölnünk kellett volna a szingapúri verseny eredményét. Ez viszont azt jelentette volna, mintha a futamot meg sem tartották volna – ebben az esetben pedig Felipe Massa lett volna a világbajnok, nem Lewis Hamilton” – mondta Ecclestone. A Szingapúri Nagydíjon elért harmadik helyével Hamilton döntő pontokat szerzett a nullázó Massához képest – aki éppen a Piquet-balesetet követő sietős bokszkiállás során vitte magával a tankolócsövet és esett vissza emiatt utolsónak.

Az utólagos variálás elkerülése érdekében Ecclestone-ék az eltusolás mellett határoztak: „Úgy döntöttünk, nem lépünk semmit. A sportot akartuk védeni, megóvni egy óriási botrányól. Ezért kérleltem egy angyal módjára a korábbi versenyzőm, Nelson Piquet-t, hogy maradjon csendben.”

Bernie Ecclestone és Flavio Briatore 2008-ban

Ecclestone szemében továbbra is Schumacher a legeredményesebb F1-es

„A mai napig sajnálom Massát. Megnyerte szezonzárót hazai pályán, Sao Paulóban és mindent jól csinált. Elcsaltak tőle egy megérdemelt bajnoki címet, Hamiltonnak pedig a világ összes szerencséje kijutott, így nyerte meg első világbajnokságát” – beszélt a britről, aki azóta hétszeres világbajnokká vált, ezzel utolérte Michael Schumachert. Legalábbis a statisztikákban, Ecclestone szemében azonban nem.

„Ma már máshogyan intézném a dolgokat. Ez az oka, hogy számomra Michael Schumacher továbbra is az egyedüli rekorder világbajnok, még ha a statisztikák mást is mondanak.”

 

***

Az új F1-es szezonra szerkesztőségünk is ráncfelvarrással készült: a minőséget és a hitelességet célzó tartalmakkal, újításokkal vágunk neki a 2023-as idénynek. Hogy mik ezek? Olvasd el ebben a cikkben, és tarts velünk idén is!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: