DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Retro

Berger: Ezért volt Senna bárkinél jobb

Rendkívül korán kezdte és olyan alázattal végezte a munkáját, hogy bárkinek óriási fejtörést okozott Ayrton Senna. Gerhard Berger úgy érzi, egyetlen szegmensben ért fel csak hozzá, a többiben esélye sem volt.

Rengetegen feltették már a kérdést, hogy ki minden idők legjobb Formula-1-es pilótája a mezőnyben. Erre azért szinte lehetetlen egyértelmű választ adni, mert az eltérő korokat egymással összehasonlítani ugyanolyan nehéz, mint például a futballban, amikor ugyanez a kérdés merül fel.

Gerhard Bergernél senki nem vitatja, hogy óriási tehetségként robbant a száguldó cirkuszban és korai éveiben többször is óriásit villantott, akár gyengébb autókat vezetve is. Amikor azonban Ayrton Senna mellé került a McLarenhez, mindenki csak legyintett a három közös év után, hogy az osztráknak köze sem volt tempóban a brazil zsenihez.

Ezt ő maga is elismeri, de ennél bővebben is taglalta, mi lehetett ennek az oka. „Rengeteg összetevője van ennek. Először is már négy-öt éves korában elkezdte a gokartozást Ayrton, nagyjából hatéves korára profi gokartversenyzővé vált. Mindent egybevetve pedig Sennának már legalább 400, versenyzőként teljesített futam volt a háta mögött, amikorra bekerült a Formula-1-be” – ecsetelte véleményét Gerhard Berger a Motorsport-Magazine hasábjain.

Berger szerint Senna profizmusával nagyon nehéz volt felvenni a versenyt


„Ha saját magamat nézem, karrierem kezdetétől nagyjából ez a szám olyan negyven lehetett, amikor bekerültem a Formula-1-be. Ez olyan mértékű különbség és hátrány, amit rettentő nehéz behozni. De másban is különböztünk. Ayrton sokkal fegyelmezettebb volt. Ő tényleg 100%-ban a sportágnak szentelte az életét.”

„Én magam esténként szerettem néha bevágni egy jó pofa sört. Természetesen én is elkötelezett voltam az F1 iránt és engem is hatalmas hajtóerő vitt előre, nagyon erősen összpontosítottam a munkámra, de biztosan nem olyan mértékben, mint ő. Ehhez az is hozzájött, hogy fizikálisan is nagyon erős volt, rengeteget edzett. Gyakorlatilag szinte mindenben jobb volt nálam, azt hiszem, egyedül a tehetség terén értem el nagyjából Ayrton szintjét, semmi másban” – ismerte el Berger, aki azért számos különböző istállóval, különböző időszakokban 1986 és 1997 között csak összekapart tíz futamgyőzelmet, tehát nyeretlen kétévesnek nem nevezhetjük. Mindezt abban a korszakban, amikor Lauda, Prost, Senna, Mansell, Piquet, Schumacher ellen kellett ezeket kiküzdenie.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: