DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Retro

Az F1 legkínosabb rekordjai - 4. rész

Az F1.com összegyűjtötte a száguldó cirkusz történetének legkevésbé imponáló rekordjait. Az utolsó részben többek közt megtudhatjátok, ki nem volt képes kvalifikálni magát egyetlen versenyre sem.

Az olyan elképesztő hőstettek mellett, mint a legtöbb világbajnoki cím, a letöbb futamgyőzelem, a legtöbb dobogó vagy épp a legtöbb futamgyőzelem, a Formula-1-ben bizony előfordulnak olyan rekordok is, melyhez senki sem adná szívesen a nevét.

Az F1 hivatalos oldala összegyűjtött ezek közül 13-at, melyek között olyan dolgok szerepelnek, mint a legtöbb futam pontszerzés nélkül, a legrövidebb F1-es karrier, a legtöbb verseny dobogó nélkül és a legtöbb sikertelen próbálkozás egy csapat részéről, anélkül, hogy kvalifikálták volna magukat akárcsak egyetlen versenyre is.

A gyűjtés negyedik – egyben utolsó - részében további hármat mutatunk be nektek ezek közül.



A legtöbb versenyen induló csapat győzelem nélkül – Arrows

Az Arrows, mely 1991 és 1996 között Footwork néven vett részt a világbajnokságban, 382 versenyen állt rajthoz 1978 és 2002 közt, ezzel a Formula-1-ben eddig megfordult 147 konstruktőr közül a nyolcadik legtöbb versenyen elinduló istállónak számít.

Az előtte lévő hetes azonban mind aratott győzelmeket, ez pedig azt jelenti, hogy a Milton Keynesben megalapított csapat a negatív csúcstartó ebben a tekintetben. Bár összejött nekik egy pole-pozíció és nyolc dobogós helyezés is – köztük öt második hely, a győzelem ízét sosem érezhették meg.

A legközelebb egyértelműen az 1997-es Magyar Nagydíjon kerültek a sikerhez, amikor Damon Hill szint végig vezette a versenyt, majd az utolsó körben egy nagyjából 200 Ft-os hidraulikai alkatrész meghibásodása miatt lelassult, és csak a második helyen ért célba.

Aki sosem tudta magát kvalifikálni a versenyre – Claudio Langes

Senki sem volt elragadtatva az F1 által korábban használt kvalifikációs formátumtól, miután az egyetlen díj, ami járt érte, az volt, hogy a megfelelő időt elérők részt vehetnek a vasárnapi versenyen.

Ahogyan az is nyilvánvaló, hogy emiatt senki szájának sem volt keserűbb az ízé, mint Claudio Langesé. A bresciai születésű versenyző ugyanis nem kevesebb, mint 14 alkalommal próbálta meg kvalifikálni magát és Eurobrun márkájú versenygépét a futamra az 1990-es szezonban – mindannyiszor sikertelenül.

A legtöbb futam győzelem nélkül, a legtöbb kiesés és a legtöbb kiesés zsinórban – Andrea de Cesaris

Minden bizonnyal az egyik legnemkívánatosabb rekord, amit egy Formula-1-es pilóta a magáénak tudhat, hogy ő esett ki a legtöbbször. A McLarennél, a Jordannél és a Minardinál is egykor versenyző Andrea de Cesaris tudhatja ezt magáénak. Ezt a rekordot Ricciardo Patresével közösen tartják, mindketten 147-szer indultak el úgy egy versenyen, hogy végül nem látták meg a kockás zászlót.

Ha hozzátesszük, hogy de Cesaris úgy esett ki 147 alkalommal, hogy összesen 208-szor rajtolt el, különösen óriásinak tűnik ez a szám, a 208 indulás pedig a mai napig mérföldkő, hiszen senki sem vett részt ennyiszer versenyen anélkül, hogy ne nyert volna futamot.

Persze Andrea de Cesaris brutálisan magas kiesési aránya további rekordokhoz is elegendő volt: ő esett ki a legtöbb egymást követő futamon. Az 1985-ös Francia és az 1986-os Portugál Nagydíj között ugyanis 18-szor esett ki zsinórban a versenyből különböző okok miatt.

Persze ez a rekord – ahogyan a legtöbb kiesésé – is megosztott. Apró bökkenő, hogy saját magával, ugyanis az olasznak sikerült megismételnie ezt a „bravúrt” 1987 és 1988 közt, ami ha belegondolunk, eléggé nehezen megismételhető teljesítmény lenne. Tegyük hozzá, hogy azért Andrea de Cesaris nem volt annyira rossz pilóta, amennyire ezek a számok mutatják, hiszen az olasz pilóta öt alkalommal is odaért a dobogóra. Háromszor az Alfa Romeo, egyszer-egyszer pedig a Brabham és a Dallara színeiben és még a pole-pozícióból is indulhatott egy alaklommal.

Sorozatunk további részei:

1. rész
2. rész
3. rész

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: