DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Retro

„Az Alonso-Hamilton páros volt a legerősebb”

A McLaren 2007-es tartalékpilótája, Pedro de la Rosa még Senna és Prost duójánál is erősebbnek tartja a hatszoros és kétszeres világbajnok párosát, akik között mindig kemény, de fair csata zajlott.

Lewis Hamilton 2007-ben mutatkozott be a Formula-1-ben, méghozzá rögtön az egyik legerősebb csapatnál, nevezetesen a McLarennél, ráadásul a garázs másik oldalán nem más ült, mint az akkori kétszeres világbajnok címvédő, Fernando Alonso. A brit azonban egyből helyt állt az F1-ben, a szezon végéig harcban volt a bajnoki címért, amelyről csak egy ponttal maradt le Kimi Raikkönen mögött, míg spanyol kollégáját pontazonossággal előzte meg a végelszámolásnál.

A két extraklasszis között el is mérgesedett a viszony, a legemlékezetesebb eset a hungaroringi időmérőn történt, amikor Alonso a kelletténél tovább tartózkodott a boksza előtt, hogy Hamilton ne tudjon felérni a Q3 végi gyorskörére. Pedro de la Rosa, aki annak idején a wokingiak tartalékpilótája volt – s akinek a kémbotránnyal kapcsolatos véleményét a minap már idéztük –, így emlékezett vissza arra a bizonyos szezonra, s az általa minden idők legerősebbjének tartott versenyzői párosára:

alonso-hamilton-2007-dppi-1



„Meglepett, mennyire robbanásig feszült a helyzet” – mondta el a spanyol az F1 YouTube-csatornáján futó Beyond the Grid legfrissebb adásában. „Ha visszanézünk, az a pilótapárosítás talán a valaha volt legerősebb volt. Mindig azt gondoltam, hogy az új generáció erősebb. Nem Senna és Prost ellen szólok, ők voltak a hőseim és mindig is ők lesznek, de a Fernando-Lewis páros szintje lenyűgöző volt. Emlékszem, hogy amikor megnéztem az adataikat, azt gondoltam, hogy ezek a srácok másik bolygóról jöttek. És még így sem gondoltam, hogy el fog mérgesedni a viszonyuk. Kár volt érte, mert rengeteg bajnoki címet szereztek volna a McLarennek.”

De la Rosa így beszélt Alonso és Hamilton pályán és azon kívüli viszonyáról: „Mindig nagyon tisztelték egymást a pályán, mert tudták, mennyire jó a másik, és bár soha nem mondták ki nyilvánosan, nagyon tisztelték a másikat. A versenypályán nem is történt köztük semmi rossz, mindig kemény, de fair csatát vívtak egymással. Nem tolták le egymást a pályáról, nem törték le a másik vezetőszárnyát. Egyszerűen csak arról volt szó, hogy két gladiátor bátor harcot vívott egymással a versenypályán, szóval nincsenek rossz emlékeim erről.”

„Mindketten elképesztően gyorsak és tehetségesek voltak, és szerintem Lewis sokat tanult abban az évben Fernandótól. Fernando mestermunkát végzett abban, hogyan legyen végig konstans a futamokon és hogyan vigyázzon az autóra, nem is csak a gumikra, és ekkor kezdte el úgy érezni, hogy a telemetria és az adatok Lewisnak kedveznek. Ezért a szabadedzéseken elkezdett nem úgy vezetni, ahogy kellene, az időmérőn pedig hirtelen nagyon gyors lett. Nagyon sok játszma zajlott e két szuper gladiátor között.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: