Nem kétséges, hogy kimagasló eredmény a McLaren számára az 1988-as évad. A tizenhat nagydíjból tizenöt győzelmet arattak, két kör hiányzott a tökéletes évadhoz, amikor Senna vezető helyről, érthetetlenül nekiment Jean-Louis Schlesser Williamsének Monzában. Ezt leszámítva azonban a wokingiak érinthetetlenek voltak abban az évben.
Összeállt a nagy csapat, a legjobb motor a legjobb karosszériával és az akkori mezőny két legjobb pilótájával. Teljesen padlóra küldték összes ellenfelüket, ilyen mértékű dominanciát azóta sem láthattunk. Pedig az előjelek nem voltak éppen pozitívak. A nyolcvanas években már szinte csak turbómotoros autók rúghattak labdába, 1983-tól ez a technológia végképp átvette az uralmat.
Előre tudták, hogy 1989-től kizárólag szívómotorokat engedélyeznek. Az FIA már az 1988-as, átmeneti évben szerette volna elérni, hogy a turbók látványosan visszaessenek. Egy szabályváltozás miatt a 4 baros turbónyomást 2,5-re csökkentették, az üzemanyagtank pedig 195 literről 150 literesre csökkent. Közben a szívómotoroknál nem volt üzemanyagtank-limit.
Az FIA akkori elnöke, Jean-Marie Ballestre magabiztosan kijelentette, hogy 1988-ban már sehol sem lesznek a turbók. Több istálló (Williams, Benetton) már előre átállt szívóra, de a McLaren sem tudta sokáig, hogy vajon új partnere, a Honda marad-e a korábbi technológiánál erre az egyetlen évre. Maradt. Az MP4/4 azonban nagyon nagyon későn készült el. A téli teszteken végig az 1987-es autót tákolták össze egy Honda-erőforrással. A pilóták egyáltalán nem szerették ezt a versenyautót, de a tesztpilóta, Emanuelle Pirro kilométerek ezreit pakolta bele. Rengeteget segített az MP4/4 fejlesztésében ez a temérdek adat.
A vadonatúj autó csak március 23-án került először bevetésre, az (utolsó) imolai tesztelés utolsó napján, mindössze kilenc (!) nappal a Brazil Nagydíj első edzésnapja előtt. Annyira késő volt, hogy néhány újságíró meg sem várta a bemutatást és hazament. A McLaren heroikus küzdelme a fejlesztéssel azonban látványosan kifizetődött. A feltűnően lapos építésű koncepció miatt a Honda is 28 milliméterrel lejjebb helyezte el a motort.
Indy Lall, a tesztstáb akkori vezetője emlékezett vissza. „Sarokba voltunk szorítva, Alain és Ayrton hallani sem akart már az előző évi autóról, amiért nem is hibáztattuk őket. Végül sikerült felkészíteni az előző nap este megérkező McLarent, az MP4/4 pedig pályára gurulhatott. Egyre sötétedett, de Ayrton csak nem akart megállni a körözéssel, csodálatos élmény volt.”
A Honda, a korlátozások ellenére egy igazi kinccsel jelentkezett, ahogy a csapat is. Minden elsőre tökéletesen működött. Hogy mit adott hozzá a McLaren? Nézzük meg a Lotus istálló eredményeit ugyanezzel a Honda-motorral, néhány dobogós helyezésen kívül semmi említésre méltó.
Senna az utolsó tesztnapon két másodperccel verte meg a legközelebbi riválisát is, hirtelen világos lett az ellenfelek számára, hogy melyik istállóról fog szólni 1988. Igazuk lett. „Szuper jó csomaggal álltunk elő és a pilótáink is nagyszerűek voltak. Már két órával az utolsó tesztnap kezdete után is egyértelmű volt számunkra, hogy a versenyautó elképesztően jó” – emlékezett vissza Ron Dennis, az istálló akkori csapatfőnöke. A legenda szerint Alain Prost alig néhány kör megtétele után, amikor visszaért a bokszba, ennyit mondott: „Ez az autó megnyeri a világbajnokságot”. Valóban így történt.
Brazíliában még „csak” tíz másodperces előnnyel győzött Alain Prost, Imola azonban óriási arculcsapásként érte az ellenfeleket. Az időmérőn a két McLaren közelébe se kerülhetett senki. A harmadik helyezett majdnem három és fél másodpercet kapott egy körön. A kvalifikáció végeredménye: Ayrton Senna, 1:27,148, Alain Prost, 1:27,919, majd Nelson Piquet (Lotus) 1:30,500. Prost már-már szégyenlősen tett megjegyzést: „Nem értjük, hogy lehetnek a többiek ilyen lassúak”.
