DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Retro

Senna képtelen volt nyerni hazai pályán

Ayrton Sennát átok sújtotta a Brazil Nagydíjakon, valami mindig történt, amiért nem győzhetett hazai közönség előtt. Számos sikertelen kísérlet után 1991-ig kellett várnia, hogy megtörjön a jég.

1985-től máris versenyképes autóban ült a brazil legenda, sorra nyerte a versenyeket, de már kétszeres világbajnok volt, mire első ízben állhatott a dobogó tetejére hazai pályán. 1988-ban a McLaren-Hondához szerződött, de a legjobb autóval is háromszor még kudarcot vallott, néha egészen hihetetlen hiba miatt.

Első mclarenes évében természetesen azonnal az első kockából indulhatott… volna, ha a versenyautó nem robban le a rajtrácson. A sebességváltója ugyanis a felvezető körben felmondta a szolgálatot. Szerencséjére a rajtot visszalőtték elsőre, így a tartalékautóval nekivágott a megismételt startnak a bokszutcából. A fiatal brazil szenzációs felzárkózást mutatott be, a tizenharmadik körben már pontszerző helyen tanyázott, majd hét körrel később már második helyen állt.

A kerékcseréket követően azonban fekete zászlót kapott, Sennát kizárták, mert a zöld jelzés után ült át a tartalékautóba, amit a szabályok tiltottak. Ezután természetesen kiállt a versenyből és pont nélkül maradt. Egy évre rá ismét övé volt az időmérő edzés, közel kilenc tizedmásodpercet (!) vert a második helyezett Patresére. Sokáig azonban ezúttal sem örülhetett. A rajt előtt most nem akadt gondja, annál inkább utána.

A brazil nem kapta el jól a zöld lámpát, balról Patrese, jobbról pedig Berger került mellé, az osztrákkal kicsit túl közeli kapcsolatba is került. Autóik összeértek, Senna első vezetőszárnya lerepült és csak lassú tempóban evickélhetett végig, amíg visszaért a bokszba szárnycserére. Körhátrányba került, majd később is akadtak kisebb-nagyobb problémái, így végül kétszeresen lekörözve a 11. pozícióban látta meg a kockás zászlót.

1990-ben minden jel arra mutatott, hogy végre megszerzi a hőn áhított brazíliai sikert. Az Interlagosba átköltözött mezőnyből ismét kiemelkedett az időmérőn, hat tizeddel győzte le legközelebbi vetélytársát (Bergert), a Ferrarihoz átszerződő Prostnak 1,3 másodpercet adott. A professzor azonban elképesztő versenytempóval jelentkezett, a 35. körig a második helyre ugrott előre és tíz másodpercen belülre zárkózott a vezető Sennához képest.

A hazaiak kedvence tehát nyomás alatt érezte magát, így egy lekörözésnél utolérte a végzete. Satoru Nakajima Tyrrelljét rossz ütemben próbálta előzni, koccantak, ezt ismét Senna első szárnya bánta, amit mire kicseréltek, csak a harmadik helyre tudott visszaállni Prost és Berger mögé. A hátralevő körökben sem tudott igazán közelebb kerülni riválisaihoz, így kénytelen volt megelégedni a harmadik hellyel.

1991-ben végre megérezhette a győzelem ízét hazai pályán is, immáron kétszeres világbajnokként. Végigvezette a versenyt, mégis a végén kis híján elbukott, ugyanis az utolsó néhány körben a sebességváltója hatodik fokozatban ragadt. Senna azonban hihetetlen jól versenyzett egyetlen sebességi fokozattal is, valamint a szerencse is segítette, ugyanis az egyre közelebb kerülő Patrese autójában is fellépett némi váltóhiba, így nem érhette utol a brazilt, aki a célba érés után teljesen kimerült, csak percek múlva tudták kiépíteni az autójából.



 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: