DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Retro

Negatív rekordok a Formula-1-ben

Időnként előfordul, hogy egy pilóta nem pozitív, hanem negatív értelemben lesz csúcstartó a száguldó cirkuszban. Pedig van köztük olyan is, aki egyébként kifejezetten nagy tehetség. Gyűjtésünk első részét olvashatjátok.

Ha a hétvégén Nico Hülkenberg nem áll dobogóra, akkor új negatív csúcsot állít fel, a legtöbb futamon állt rajthoz úgy, hogy egyszer sem került fel a pódiumra. Pedig Hülkenberg az egyik nagy tehetsége a Formula-1-nek, elhihetjük. Nem ő azonban az egyetlen, nézzünk néhány hihetetlen esetet. Néha hiányzott a tehetség, néha megvolt, de a szerencse kevésbé.

Chris Amon – A legtöbb élen töltött kör győzelem nélkül



Phil Hill egész pályafutása során 172 kört vezetett, három futamgyőzelmet aratott és ez is elég volt ahhoz, hogy 1961-ben világbajnoki címet nyerjen. Chris Amon 183 körön át volt az élen, de egyszer sem tudott győzni. Csak 1968-ban háromszor esett ki az első helyről, a Ferrari pocsék megbízhatósága miatt. Mindössze 10. lett a bajnokság végén, pedig egyértelműen a mezőny egyik legjobbja volt. Négy további alkalommal is az élen hagyta cserben az autója, végül sosem nyert F1-es versenyt.

Teo Fabi – A legtöbb pole-pozíció úgy, hogy nem vezetett hivatalosan verseny közben

Általában az első kockából induló pilótának van a legjobb esélye, hogy legalább a futamok első szakaszában az élen álljon, de Teo Fabinak ez nem sikerült. Háromszor is az élről startolhatott, de hivatalosan egy körig sem állt az élen, mivel mindig a célvonalon elsőként átfutó pilóta vezette az adott kört és az első kör végén Fabi sosem vezetett már. 1985-ben Hockenheimben, 1986-ban Ausztriában és Olaszországban kvalifikált az élre, de nem tudta megtartani egy körig sem. Ausztriában ugyan az első helyen állt, de még a kör befejezése előtt felrobbant a motorja.

Narain Karthikeyan – A legrosszabb pozícióban célba érés

Az F1 történetében csak hét olyan futam volt, amikor minden autó célba ért, amelyik elrajtolt. A 2011-es Európa Nagydíj Valenciában hozta minden idők legrosszabb futam végi pozícióját egy versenyzőnek. Karthikeyan utolsóként ért célba, ez a 24. helyet jelentette, három kör hátrányban Vettel mögött. Az indiai fiú egyébként minden szabadedzésen és az időmérőn is a leglassabb volt. Kétes dicsőség!

Andrea de Cesaris – A legtöbb zsinórban elszenvedett kiesés

De Cesaris a negatív rekordok királya. Ő rajtolt a legtöbb futamon győzelem nélkül (208), a legtöbb kiesést is ő szenvedte el (148), a legtöbb kiesése neki volt egy szezonon belül zsinórban (12, 1987-ben) és a legtöbb kiesése egy adott évadban (14, 1987-ben).

1985-ben Detroitban tizedikként végzett, utána azonban páratlan sikertelenségi sorozat kezdődött. A következő 18 verseny mindegyikéről kiállni kényszerült, míg 1986-ban végre Mexikóban egy nyolcadik helyezést szerzett. 16 hónappal később! Tizennyolcnál több is lehetett volna, de 1985-ben az utolsó öt verseny előtt a Ligier szó szerint kirúgta a pilótát, mert annyira nagy anyagi kárt okozott. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy pályafutása vége felé de Cesaris lehiggadt és például 1991-ben az egyik legmegbízhatóbb teljesítményt nyújtotta a Jordan-Ford színeiben.

Jarno Trulli – A legtöbb első körös kiesés

Nagyon bosszantó lehet egy pilóta számára, ha egy egész hétvége munkája a versenyen már az első körben kárba vész. Trullinak ez rengeteg alkalommal megadatott, összesen tizennégyszer esett ki az első kör befejezése előtt, ebből 12 történt ütközés és tömegkarambol miatt. Két évig szolgálta a Jordan istállót, de azon időszak alatt rögtön ötször is át kellett élnie. Valamivel korábban Kanadában egyébként 1998-ban és 1999-ben is véget ért a versenye már az első kanyarban. Érdekesség, hogy ’98-ban a tömegkarambol után újraindították a futamot, de Trulli a tartalékautóval is ütközött az első kanyarban ugyanúgy, mint fél órával korábban, ez azonban a statisztikában csak egynek számított.

Trulli a második rajtnál is azonnal kiesett

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: