Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. augusztus 23. péntek
Retro

Elhunyt az egyik legkedveltebb csapat főnöke

Újra szegényebb lett a Formula-1 egy legendás csapatfőnökkel. A Shadow istálló egykori főnöke, Don Nichols 92 éves korában elhunyt. Olyan pilótákkal is dolgozott, mint Alan Jones, vagy Riccardo Patrese.

Akkoriban az F1-ben sokkal gyakrabban lehetett látni meghökkentő újításokat, mint például a hatkerekű versenyautót, a Shadow sem szűkölködött a csinos és érdekes kinézetű autókban. A Can-Am szériában például jóval kisebb kerekű versenyautót terveztek (még más csapatnéven), de ezt a Formula-1-ben is véghezvitték.

Egyik a különleges kialakítású Shadow-versenyautók közül

A Formula-1-ben a kezdet meglehetősen tragikusra sikeredett 1974-ben, újdonsült pilótája, Peter Revson (aki a McLarennél két futamgyőzelmet is aratott) a harmadik verseny előtt tesztelés közben életét vesztette. Utódjául Tom Pryce-t szemelték ki, aki később szintén baleset áldozata lett. A másik versenyző, Jean-Pierre Jarier Monacóban dobogóra állhatott, így némi sikert is elkönyvelhetett az új istálló.

A következő szezon ígéretesen indult, de az autó sajnos nem volt túlságosan megbízható. Jarier az első két nagydíjon megszerezte az első rajtkockát, de a kockás zászlót egyik esetben sem látta meg, sőt, Argentínában már a bemelegítő körben meghibásodott a Shadow. Egyetlen kiemelkedőnek mondható sikerük az évben Pryce harmadik helye volt Ausztriában.

Revson, Nichols, Jarier

1976-ban, már Brazíliában összejött a dobogó Prycenak, utána azonban kevés siker, csak két negyedik hely, Jarier az évad végén elszerződött, helyére Renzo Zorzi érkezett. Alig három évvel Revson tragédiáját követően újabb katasztrófát élt át a Shadow csapat. Dél-Afrikában, a célegyenesben kigyulladt Zorzi autója, az oltására a túloldalról figyelmetlenül átrohanó tűzoltót pedig Tom Pryce óriási sebességgel elütötte. A poroltó éppen Pryce fejét találta el, így mind a pilóta, mind a pályamunkás azonnal életét vesztette, a Formula-1 egyik legsötétebb napján. 

1977-ben a későbbi világbajnok, Alan Jones az istálló legnagyobb sikerét elérve, az esős Osztrák Nagydíjon futamgyőzelmet aratott, összetettben pedig hetedik lett. Év vége felé azonban már körvonalazódott a lassú vég, ugyanis az újonnan alakuló Arrows csapat szó szerint elszipkázta a mérnökök és szerelők nagy részét, Ricciardo Patrese, későbbi többszörös futamgyőztes pilótával egyetemben. Stuck és Regazzoni még hébe-hóba pontokat szereztek, utoljára 1979-ben, az Amerikai Nagydíjon járt sikerrel Elio de Angelis.

A szponzori pénzek hamarosan elapadtak, 1980 első fele már csak vergődés volt, hét nagydíjból csak egyre tudott kvalifikálni a nehézségekkel és alkatrészhiánnyal küzdő csapat, míg a Francia Nagydíj után felvásárolta az istállót mindenestől a Theodore Racing csapat. Don Nichols közkedvelt figura volt a pilótái körében, a csapat viszont szerencsétlenebb csillagzatú volt, mint 92 évet megélt főnöke.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?