DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
Retro

Retro – Az egyik legizgalmasabb Ausztrál Nagydíj, ami nem is volt idénynyitó

A 2010-es Ausztrál Nagydíj abban is különbözött a többitől, hogy mindössze 2006-ban és 2010-ben fordult elő 1996 és 2019 között, hogy nem Melbourne volt az idénynyitó verseny. Egy kis eső is megfűszerezte az igen kiválóra sikeredett futamot.

Abban a szezonban Bahreinben kezdődött az évad, Fernando Alonso győzelmével vezette a világbajnokságot. A Brawn utódjaként létrejött gyári Mercedes csapat nem tudta ekkor még megismételni az előd eredményeit (Button világbajnok lett az autóval előző évben), de nagyon erős volt a Red-Bull, a Ferrari, a McLaren és még a Renault is Robert Kubicával a volán mögött.

A verseny esős körülmények között kezdődött, a pilóták többnyire az átmeneti esőgumikkal rajtoltak el. Sajnos ez nem sikerült mindenkinek, Jarno Trulli Lotus Renault-ja ugyanis a bokszban ragadt hidraulikus hiba miatt, így az olasz veterán el sem tudott indulni. Vettel startolt az első kockából, meg is tartotta a vezetést. Az első kanyar így sem múlt el balhé nélkül, Button a bal első kerekével meglökte Alonso jobb hátsóját, aki megperdült, a balesetbe pedig Michael Schumacher is belekeveredett. Alonso az utolsó helyen tudta folytatni, Schumacher pedig a kör végén lecseréltette a megsérült első vezető szárnyát.

Ennél sokkal nagyobb karambol történt a hatos kanyarban, Kobajasi korábban megsérült első szárnya levált az autójáról, ami irányíthatatlanná vált és nagy sebességgel belerohant Hülkenbergbe és Buemibe. Szerencsére nem történt sérülés, csak az ijedtség volt nagy, a biztonsági autót azonban pályára küldték.

Az újraindítás után Button vállalta be elsőként a slick gumikat. A hármas kanyarban ugyan lecsúszott a pályáról és időt veszített, de amint felmelegedtek a kerekei, lehetett látni, hogy sokkal gyorsabb, mint a többiek átmeneti esőgumikon. Jöttek is tömegével a riválisok két-három körrel később, látva Button óriási javulását száraz abroncsokon. A taktika annyira bejött a britnek, hogy hirtelen a második helyre jött fel, csak a vezető Vettel maradt előtte.

Több látványos előzést is hozott a futamnak ezen szakasza is, például Alonso és Hamilton felzárkózása során. A 26. körben Vettel bal első kerékfelfüggesztése tönkrement, emiatt kicsúszott a pályáról és feladni kényszerült a futamot vezető helyről. Button megörökölte a vezetést, amit már ki sem adott többet a kezéből.

Többen is szenvedtek az abroncsok szemcsésedése miatt, például Alonso, Massa és 11. kockából induló Hamilton sem tudta kihozni magából a maximumot. A záró szakaszban egy remek hármas csatát láthatott a publikum Alonso és az őt támadó Hamilton és Webber között. Az ausztrál belső íven próbálta visszaelőzni Hamiltont, aki nem tudott már bekanyarodni elé, Webber elég erősen nekiütközött a brit jobb hátsó kerekének, mindkét autó kisodródott a kavicságyba. Látványra igen nagy csattanás volt, de óriási meglepetésre mindkét autó folytatni tudta a küzdelmet, Webbernek azonban egy első szárnycsere szükségessé vált. Hamilton mindössze egy helyet veszítve bejött hatodiknak végül.

A győzelmet Jenson Button szerezte meg Robert Kubica és Felipe Massa előtt. Alonso végül megőrizte negyedik helyét a támadó Rosberg előtt, Hamilton, Liuzzi, Barrichello végeztek az első nyolcban, de pontszerző lett még Webber és az utolsó helyről felzárkózó Michael Schumacher is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: