1931-ben ezen a napon, március 6-án látta meg a napvilágot James Robert Stewart, azaz JRS avagy Jimmy, aki egy Formula–1-es futamon és Le Mans-ban is indult, ám a világ nem ezért ismeri a nevét, hanem mert ő indította el a csúcsok meghódításával végződő útján öccsét, John Young, azaz Jackie Stewartot. Az anekdota szerint, amikor a háromszoros világbajnok elkezdett versenyezni, míg Jimmy öccseként emlegették őt – persze ez idővel megfordult, s Jimmy állandó jelzője lett, hogy „Jackie Stewart bátyja.”
A Stewart-testvérek apjuktól, az egykori motorversenyzőtől és autókereskedőtől örökölték a száguldás szeretetét, így valószínűleg nem volt szülői hatástól mentes az, hogy 1951-ben az idősebb fivér, Jimmy, benevezett élete első autóversenyére. A hegyifutamokon hamar kitűnt a mezőnyből, így nemsokára már formulaautókkal próbálkozhatott, s az akkori viszonyokhoz képest is hamar, mindössze két év alatt eljutott a Formula–1-ig.
Igaz, a világbajnokságban csak egyetlen futam adatott meg neki, az 1953-as silverstone-i Brit Nagydíj, ahol a mezőny közepéről indulva egészen a hatodik helyig tört előre, mielőtt a hajrában kiesett. Két évvel később vissza is vonult a versenyzéstől, miután az 1954-es Le Mans-on és az 1955-ös nürburgringi futamon is súlyos baleseteket szenvedett, s a másodikat követően úgy döntött, hogy nem kockáztat tovább.
Amikor viszont öccse úgy döntött, hogy maga is versenyző lesz, nem állt az útjába, sőt, mindenben támogatta őt. Azonban miközben Jackie meghódította a világot, Jimmy élet szomorú fordulatot vett: alkoholizmusba süllyedt, s csak hatvanéves kora felett tudott leszokni. Ekkor már Amerikában élt, de a függőségével megküzdeni visszatért Skóciába, ahol Jackie is a segítségére volt. Végül 2008-ban, 76 éves korában hunyt el. Nem sokkal halála előtt öccse így írt róla önéletrajzában:
„Hogy mi mivel tartozok Jimnek? Szinte mindennel! Amikor gondjaim voltak az iskolában a diszlexia miatt, a világ egy szörnyű sötét helynek tűnt. A motorversenyzésben találtam megváltást, s azért találtam meg, mert a bátyám vitte a fáklyát, s önzetlenül utat mutatott nekem. Szinte olyan volt, mintha Jim arra biztatott volna, hogy szálljak fel mellé a varázsszőnyegre, mely kiröpít az iskola vadonjából az autóversenyzés izgalmas, ragyogó, színes világába.”
