Steward
Héjas Szilárd
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. augusztus 18. vasárnap
Retro

Ecclestone két tragikus sorsú versenyzője

A Formula-1-ben töltött közel hatvan éve során Bernie Ecclestone keserű emlékeket is bőven szerzett. Rindt és Lewis-Evans egyaránt a sportág hősi halottjai között szerepelnek, és mindkettejüket Ecclestone menedzselte.

Bernie Ecclestone, mielőtt a Formula-1 mindenható urává vált, csapatfőnök volt, azelőtt pedig menedzser (egyébként még korábban versenyzett is). Pályafutásának ezt az időszakát azonban két általa segített versenyző halála övezte. Jochen Rindt a Formula-1 egyetlen posztumusz világbajnoka, aki uralta az 1970-es szezont. Mielőtt azonban feltehette volna a koronát évére, a monzai versenyen életét veszítette a gyakran száguldó koporsóként emlegetett Lotusban.

„Emlékszem, hogy a 68-as év végén el kellett döntenünk, hogy Jochen a Goodyear támogatásával menjen-e a Brabhamhez, vagy a Firestone-éval a Lotushoz” – mondta Ecclestone egy régis-régi interjúban, még az 1994-es fekete év környékén, melyet az Autosport veterán szerzője, Nigel Roebuck elevenített fel a 86 éves brit visszavonulása kapcsán. „Én pedig azt mondtam neki: ha világbajnok akarsz lenni, több esélyed van a Lotusszal, mint a Brabhammel. Ha életben akarsz maradni, akkor több esélyed van a Brabhammel, mint a Lotusszal.”

„Ez nem volt olyan rossz dolog, mint ahogy hangzik. Ez volt a tény, és nem azért mondom, mert egy Lotusban veszítette életét. Akkoriban sokan haltak meg Lotusban, talán mert Colin (Chapman) a határokat feszegette. Jochen is felkészült, hogy ezt elfogadja” – beszélt Ecclestone arról az időszakról, mikor a halál mindennaposnak számított.

A visszaemlékezésekből úgy tűnik, hogy egy másik menedzseltje, Stuart Lewis-Evans halála még Rindténél is jobban megrendítette őt. Ez 1958-ban, a Marokkói Nagydíjon történt. Roebuck elmondása szerint sosem gondolta volna, hogy valaha könnyet lát megcsillanni Ecclestone szemében, mielőtt Lewis-Evansről beszéltek valamikor az ezredforduló után.

„Szuper srác volt. Mindketten Bexleyheath-ben éltünk, és együtt utazgattunk. Vele voltam, mikor betették a mentőbe, majd később a kórházban is. Betakarták egy pléddel, leültették egy székbe, és órákat kellett várni, amíg valaki végre foglalkozott vele. Minél előbb vissza kellett juttatni Angliába. A repülőn három ülésre fektettek egy hordágyat, az egyedüli orvosi segítség pedig, amelyet kapott, egy ápolónő volt. Végig tudatánál volt, és bár szörnyű fájdalmakat élt át, a jövőről beszélt, még egy teát is kért. Az égési sérülések intézetébe vitték, de már túl késő volt. A kezdeti kezelés hiánya végzetesnek bizonyult, ezért pár nappal később meghalt. Ezután sok évre hátat fordítottam a versenyzésnek” – idézte fel a szívszorító emlékeket Ecclestone.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?