Hiába volt még mindig viszonylag erős a McLaren, a háromszoros világbajnok Ayrton Senna 1992-ben már nem érezte azt, hogy ezzel a csapattal többet is elérhet a jövőben. A Williams-Renault csomagja egyre inkább összeállni látszott, Nigel Mansell fölényesen hódította el a világbajnoki címet, a tendencia pedig a grove-iak dominanciája felé hajlott. Főleg annak tükrében, hogy a McLaren elveszítette a Honda-motorokat, így kénytelen volt a Forddal nyélbe ütni egy beszállítói szerződést 1993-ra.
Senna tudta, hogy a következő évben nem, vagy csak nagyon halvány esélye lesz a világbajnoki cím megszerzésére, ezért váltáson gondolkozott. Az IndyCar gépei éppen hozzá illettek, mivel nagyobb kihívást nyújtottak az F1-es autóknál, a brazil pedig mindenképpen ki szerette volna próbálni a sorozat egyik modelljét. Ebben segítségére volt honfitársa, Emerson Fittipaldi, aki F1-es karrierje után másodvirágzását élte az USA-ban, 1989-ben CART-bajnok lett, és abban az évben, valamint ’93-ban az Indy 500-on is diadalmaskodni tudott a Penskével.
Senna kezére játszott, hogy a Penskének és a McLarennek is ugyanaz volt a szponzora a Marlboro személyében, a dohánygyár pedig beleegyezett, hogy a brazil Roger Penske alakulatánál kóstoljon bele az amerikai open wheel-versenyzés világába. A tesztre a Firebird International Racewayen (ma: Wild Horse Pass Motorsport Park) került sor, a Penske PC-20-as autójával, 1992. december 20-án, ahol először Fittipaldi vehette kezei közé azt a gépet. Nigel Beresford – aki akkor Senna versenymérnökeként tevékenykedett – visszaemlékezése szerint 1972 és ’74 F1-es világbajnoka korén megpördült, majd két, újabb abroncsokkal megtett etapja során 49,7 másodperccel megfutotta a szintidőt a mindössze 1,76 kilométeres pályán.
Aztán következett Senna. A mérnök beszámolója szerint meglepődött, hogy a brazil nagyon lassú körökkel kezdett, melyet a szekvenciális váltóhoz való hozzászokásra fogott. „Egy ízben el is rontotta a váltást, ezért meg kellett állnia, majd jöhetett az egyes fokozat, és indulhatott tovább” – emlékezett Beresford. 14 kör után Senna 49,5-ös idővel felülmúlta Fittipaldit, majd visszajelzései után egy újabb tíz körös etap következett, ahol már 49,09 volt a legjobbja. Több mint fél másodperccel megelőzve az autót egész évben vezető honfitársát.
„Visszajött a bokszba, és azt mondta: ’Köszönöm, már megtanultam, amit tudnom kellett.” Aztán kiszállt az autóból, és ennyi volt az egész” – mondta Beresford. „A nap végén Emerson 48,5-öt futott az új autóval (Penske PC-21 – a szerk.), amely csak hat tizeddel volt jobb Senna idejénél, amelyet a régebbi géppel teljesített, használt abroncsokon. Ez ismét bebizonyította számomra, hogy milyen hihetetlenül gyorsan képes alkalmazkodni az új környezethez, és egyből versenyképes időket tud futni.”
