Ha Monza, akkor Olasz Nagydíj, ha pedig Olaszország, akkor Ferrari: 2005-ben azonban a monzai verseny – akárcsak a szezon egésze, amely során csak a botrányos USA Nagydíjat tudták megnyerni – egyáltalán nem a maranellói brigádról szólt.
Ahogy a büszkeség megkívánta, a ferrarisok igyekezték meggyőzni rajongóikat, hogy ígéretes versenynek néznek elébe: a hatodik-hetedik rajthelyet biztató kezdetnek nyilvánították. A futamon azonban kiderült, hogy a Ferrarit alig tankolták meg a kvalifikáción, ahogy a nagydíj telt, a csapat csak hátrafelé lépdelt, és végül teljes szezonja egyik legszégyenteljesebb versenyét zárta: Michael Schumacher a 10. helyen ért célba, Rubens Barrichello pedig kört kapott a 12. pozícióban. Enyhe kifejezés, hogy a gárda által összesen 19-szer megnyert Olasz Nagydíjra kilátogató nézők nem ehhez szoktak hozzá.
Minden kezdő F1-rajongó tudja, hogy Monzában a motorerő az, ami igazán számít, a Mercedes-erőforrással hajtott McLarennek pedig ebből bőven kijutott. A szezon második felében szárnyra kapó Juan Pablo Montoya Kimi Raikkönen motorcsere miatti büntetésével megörökölte a pole-pozíciót Fernando Alonso előtt. A Renault V10-esével hajtott spanyol eleinte tartotta ellenfelét, de hosszú távon nem tudott birokra kelni a Mercedes rakétájával. Montoya megszerezte szezonja második győzelmét, másodikként ért célba Alonso, aki a világbajnokságot már 27 ponttal vezette.
Ha a szerencse kissé máshogyan alakul a szeptember 4-i futamon, Alonso előnye nem nőtt, hanem csökkent volna. A 11. helyről induló Kimi Raikkönen kétségtelenül a hétvége leggyorsabb pilótája volt, aki az időmérőn nehéz autóval adott két tizedmásodpercet Montoyának. Raikkönen megpróbálkozott az egykiállásos taktikával, elgondolása pedig működött: a 25. körben közvetlenül Montoya mögül állt ki a bokszba (aki addigra már teljesítette két tankolása közül az elsőt). A McLaren elgondolása átlátható volt: a tempójára támaszkodva Raikkönen egy kiállással feljön a második helyre, aztán Montoya a csapatérdeknek engedelmeskedve lehetővé teszi, hogy társa maximális pontot szerezzen.
Nem így történt, Raikkönen bal hátsó abroncsa csődöt mondott, a finn pilótának még egyszer ki kellett állnia, és visszaesett a 12. helyre. Innen zárkózott fel a negyedik pozícióba – még a komoly problémával együtt is hét helyet javított.
Montoya győzelmét is meghiúsíthatták volna a gumik, a befutónál mért 2,5 másodperces előnye néhány körrel korábban még 9 volt. A közvetítés képein is feltűntek a kerekéről készült felvételek, melyeken látható volt, hogy a gumi szinte szétesik. A versenyzőben nem merült fel egy nagy baleset kockázata, de szerencsésnek érezte, hogy sikerült elsőként beérnie, hisz elmondása szerint az abroncsról teljesen eltűnt a futófelület.
Nem csupán Raikkönen mutatott erős felzárkózást, hanem Alonso testvérautójában Giancarlo Fisichella is: a nyolcadik helyről az utolsó dobogós pozícióba zárkózott fel. Mások villogtak az időmérőn, de tempójuk a futamon már nem volt a megfelelő: a BAR a Ferrarihoz hasonlóan könnyű autóval futott a kvalifikáción, így Jenson Button a harmadik rajtkockából csak nyolcadik lett. A futamon végül a Toyota képviselte a harmadik erőt kettős pontszerzésével, és Antonio Pizzoniáról érdemes még említést tenni, aki hetedik lett, holott csak szombaton ugrott be a Williamshez.
A futam különlegessége, hogy egyetlen kiesője sem volt: mind a 20 rajthoz álló versenyző célba ért. 1961 óta először fordult elő, hogy egy nagydíj összes résztvevője meglátta a kockás zászlót. A következőre már kevesebbet kellett várni, a 2011-es Európa Nagydíjig. Az eredmények különlegessége, hogy mindkétszer az indai Narain Karthikeyan szerezte meg a dicsőséges utolsó pozíciót: Monzában a Jordannel 20. lett, hat évvel később a HRT-vel 24. helyen zárt.
