Különleges ünnepnap ez, mához kötődik ugyanis Palik László legendás kiáltása, hiszen e napon rendezték azt a Magyar Nagydíjat, melyen Damon Hill „hova tűnt”. Eszünkbe sem jutna a Retro-rovat mai cikkének bármilyen más témát keresni, csakhogy az 1997-es Magyar Nagydíjat nem olyan régen már feldolgoztuk egyszer, ezt ide kattintva találjátok. Épp ezért most nem magát a versenyt idézzük fel, hanem Damon Hill 1997-es idényét, melyben a világbajnok valóban eltűnt – a mezőny hátsó felében. De előbb:
Az időben 1996. szeptember elsejére kell visszaugranunk, amikor a világbajnokságot három futammal a szezon vége előtt 13 pontos előnnyel vezető Damon Hill képviselője, Michael Breen közölte a sajtóval, hogy megszakadtak a tárgyalások a brit versenyző és csapata, a Williams közt. Azonnal megindult a találgatás, hogy a Grove-ból jó eséllyel világbajnokként távozó pilóta hol folytathatja majd a karrierjét.
Miután többek közt az újonc Stewart, a McLaren és a Jordan is szóba került, négy héttel később bejelentették, hogy Hill az Arrows istállónál folytatja karrierjét. A brit versenyző akkoriban egy többéves projektről beszélt, s arról, hogy szerinte a futamgyőzelem sem elérhetetlen a csapattal. A közvélemény egy része viszont elég cinikusan állt hozzá az átigazoláshoz, szerintük Hill egyetlen motivációját az anyagi szempontok jelentették. A Jordannél bemutatkozására készülő Ralf Schumacher, aki arra számított, hogy Hill lesz a csapattársa, így nyilatkozott: „Nagyon csalódott vagyok, úgy gondolom, ez a dolog a pénzről szólt. Vagy talán nem szereti a Schumachereket, nem tudom...”
A dolgok már az első teszten sem alakultak simán, hiszen január 17-én műszaki problémák miatt csak egyetlen kört tudott megtenni a címvédő az 1-es rajtszámú Arrowsszal. A kezdeti optimizmus hamar alább hagyott, március elején már nem csupán azt ismerte el, hogy esélytelen a bajnoki címre, hanem egyenesen így nyilatkozott: „Az autó remek, csak épp egy kicsit lassú, egyszerűen nem elég jó az, ahol most tartunk, a motornak nincs elég lóerője. Ha Ausztráliában a legjobb 10 közé kvalifikáljuk magunkat, az óriási eredmény lesz.”
Nem sikerült, Hill az időmérő edzésen 5,437 másodpercet kapott korábbi csapattársától, Villeneuve-től, amivel a 20. rajthelyet sikerült megszereznie. Másnap aztán el sem tudott rajtolni a világbajnok, autója már a felvezető körön megadta magát. Ezt követően az időmérőkön legalább a középmezőny elérése nem jelentett gondot a számára, sőt a második, brazíliai hétvégén a 9. helyről rajtolhatott, célba érnie viszont nem sikerült.
Így aztán április végén a sajtón keresztül fenyegette meg csapatát, miszerint el fogja hagyni őket, ha nem látja jelét annak, hogy a következő szezon jobban alakul majd. Tom Walkinshaw pedig azonnal lépett, s leszerződtette a korábbi Ferrari-tervezőt, John Barnardt, hogy legyen a csapat technikai igazgatója. Hill örömmel fogadta a hírt, azt pedig valószínűleg még inkább, hogy a szezon hetedik versenyén, június közepén végre sikerül célba érnie egy futamon – igaz, ez minden pozitívum, ami az ő szempontjából elmondható a Kanadai Nagydíjról.
Július elején aztán beindult a pletykagyár Hill jövőjével kapcsolatban: előbb az merült fel, hogy Nakano helyére igazol a Prosthoz, méghozzá azonnali hatállyal, majd napokkal később a Sauberrel is szóba hozták a világbajnokot. Ezt követően, mindössze néhány nappal első szezonbéli pontszerzése előtt csapatfőnöke Tom Walkinshaw üzent a sajtón keresztül Hillnek, előrevetítve, hogy akár el is küldheti őt a csapattól, hiszen nem teljesít úgy, ahogy a hatalmas fizetése mellett elvárható lenne.
A silverstone-i pontszerzés, majd az ezt követő, egészen szédületes magyarországi második hely, mely az utolsó körig győzelemnek tűnt, átmenetileg feledtették a nehézségeket, augusztusban viszont már ismét Hill távozásáról szóltak a hírek. A címvédő brit lapértesülések szerint nemet mondott a McLarennek, miután csak egyéves szerződést kínáltak neki igen alacsony fizetéssel, a Sauber és a Prost viszont egyaránt szívesen látta volna a következő idényben. Az eredmények a Hungaroring után ismét elmaradoztak, a szezonzáróig az Osztrák Nagydíjon elért 7. rajthely és 7. helyezés volt a csúcs.
Szeptember közepére aztán teljesen egyértelművé vált, hogy Hill elhagyja az Arrowst, így senkit nem ért meglepetésként, amikor közölték, hogy Pedro Diniz csapattársa Mika Salo lesz az 1998-as szezonban. Mindössze egy nappal korábban Alain Prost is közölte, hogy Hill náluk sem versenyez a következő szezonban, mivel „más prioritásaik voltak”, s a mclarenes David Coulthard is egyértelmű utalást tett arra, hogy a pénz miatt nem fogadta el a wokingiak ajánlatát a címvédő. Ezek után már csak az volt a kérdés, hogy ki lesz képes kifizetni Damon Hillt.
Mindössze két nappal később kiderült, hogy a Jordan „bevállalja” a dolgot, sőt a csapatfőnök állítása szerint a szerződést már tíz nappal korábban aláírták, ami azt is jelentheti, hogy ez volt Hill első választása, s nem az utolsó szalmaszál volt számára az istálló. Búcsúzóul aztán még egyszer megvillant az Arrows színeiben, hiszen a szezonzárón a 4. helyre kvalifikálta magát, mindössze 58 ezreddel elmaradva a pole-tól, sőt ha nem lengetnek utolsó körén sárga zászlókat, valószínűleg még ez is meglett volna – a versenyen aztán kiesett.
Így ért véget az arrowsos kaland Damon Hill számára, aki végül 7 megszerzett ponttal a 12. helyen zárta a világbajnokságot. Az 1996-os világbajnok a következő szezont már a Jordan színeiben kezdte meg, s bár ez a szezon is igen nehezen kezdődött, végül egy esős belga délutánon még egyszer utoljára átélhette, milyen érzés a dobogó tetejéről locsolni a pezsgőt...
