DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
Retro

Retro – Lábtörés, dráma, Schumacher-mázli

1997-ben ezen a napon aratta F1-es karrierje egyik legszerencsésebb győzelmét Michael Schumacher, melyhez egy rivális balsorsa kellett – de nem Coulthard járt a legrosszabbul azon a kanadai futamon...

Három héttel azt követően, hogy Olivier Panis fantasztikus versenyzéssel a második helyen zárt Barcelonában Jacques Villeneuve mögött, Kanadába érkezett a Formula-1 mezőnye. A helyi hős három pont előnnyel ülhetett autóba az édesapjáról elnevezett versenypályán, természetesen a nagy riválist, Michael Schumachert megelőzően. A bajnokság harmadik helyén a szezon során többször remeklő Panis állt a Prosttal, aki egymaga gyűjtötte be csapata összes addigi pontját.

Az időmérő edzés roppant szorosan alakult, hiszen Schumacher mindössze 13 ezreddel előzte meg Villeneuve-öt, és szerezte meg karrierje 15. pole-pozícióját – abban az évben pedig mindössze az elsőt, hiszen addig csak a Williams versenyzőinek sikerült ez: Villeneuve-nek ötször, Heinz-Harald Frentzennek pedig egy alkalommal. A harmadik rajtkocka nagy meglepetésre Rubens Barrichellóé lett, aki az újonc Stewarttal másodszor tudott nagyot villantani a szezon során, hiszen két futammal korábban Monacóban második lett – javarészt az esőkáosznak köszönhetően.


A verseny teljes felvétele - 1. rész

Schumacher jól kapta el a rajtot, és megtartotta első helyét a kanadaival szemben, aki autójának nem igazán feküdt a pálya, ahogy arra maga is panaszkodott a hétvége során. A harmadik helyre a remekül startoló Giancarlo Fisichella ugrott előre a Jordannel, míg Barrichellóról épp az ellenkezőjét mondhattuk el: a brazil gyengén startolt, és visszaesett a 8. helyre. Épp mögötte történt az egyik rajtbaleset: Hakkinen fékezett, hogy elkerülje a brazilt, Panis pedig már nem tudott reagálni, és nekiment a McLarennek, a roncsokba pedig Irvine is belerohant. A finn és az észak-ír kiesett,a francia továbbment.

Schumacher nagy tempóban szakította le magáról Villeneuve-öt, aki elmondása szerint nem is próbálta tartani vele a lépést, mivel arra számított, hogy a Ferrarin gyorsan elhasználódnak az abroncsok. Ezt azonban már nem kamatoztathatta, ugyanis a verseny második körének végén a célegyenes előtti sikán kijáratában a falnak csapódott – melyet a következő esztendőben a Bajnokok Falának kereszteltek el újabb balesetek miatt...


A verseny teljes felvétele - 2. rész

„Kissé gyorsan mentem be a kanyarba, és elvesztettem az autót” – nyilatkozta később a kanadai. „Az én hibám volt, azt hiszem, egy igazi kezdőkre jellemző hiba, ami nagyon dühítő. Ezt most nehéz lesz lenyelnem... Persze semmi értelme nem lenne, hogy ha nem ennék, vagy nem aludnék emiatt, de ettől függetlenül nehéz lesz elfogadni a történteket.”

A verseny második részében új kihívója támadt Schumachernek David Coulthard személyében, akinek autójába először szerelték be a Mercedes legújabb fejlesztésű erőforrását. A skót remek formában volt, s amikor Schumacher kiállt előle, 15 másodperces előnybe került, miután neki már nem kellett jönnie. Amikor azonban a német abroncsai gyorsan elhasználódtak, s kénytelen volt még egy cserét beiktatni, a McLaren úgy döntött, hogy az ajándékba kapott lehetőséget kihasználják, és ők is felraknak egy friss szettet.

A dolgok egy pillanat alatt összeomlottak: az autó lefulladt a bokszban. Hiába próbálták beindítani, csak nem akart sikerülni, s mikor végre elindult már egy kör hátrányban volt Schumacher mögött. A javításra pedig már nem volt esély, ugyanis egy baleset miatt pályára küldték a biztonsági autót, s hamarosan le is intették a futamot piros zászlóval...

Coulthard drámája és Panis balesete

A szezon addigi egyik hősét, Olivier Panist érte baleset, akinek idényét – sőt talán mondhatjuk, egész karrierjét – derékba törte az eset. A hátsó felfüggesztés adta meg magát, talán azért, mert néhány körrel korábban megsúrolta a korlátot, s a Prost a falnak csapódott. Az autó orra megsemmisült, a francia versenyző pedig kettős lábtörést szenvedett, s hosszú hónapokra kiesett...

A futamot Coulthard balszerencséje után Michael Schumacher nyerte Jean Alesi és Giancarlo Fisichella előtt – utóbbi karrierje első dobogós helyét érte el. A franciának Schumacher befogására esélye sem volt, ennek ellenére Flavio Briatore nem átallta azt mondani, hogy a safety car a Benetton győzelmébe került... Pontot szerzett még Frentzen, Herbert, s karrierje során először Nakano is, utóbbi ezzel csekély vigaszt nyújtva a vezérét vesztő Prost csapatnak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: