DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
Retro

Retro – Schumacher büntetéssel is nyer

Az 1998-as Kanadai Nagydíj egy igazi zűrzavaros futam volt piros zászlóval, három biztonsági autóval, nagy balesetekkel és egy ellenállhatatlan némettel. Mindez éppen ezen a napon, június 7-én történt.

Dppi_00000239_032



Amikor Montrealba érkezett a mezőny a szezon hetedik futamára, a Ferrarinak még nem égett túl jól a szénája, hiszen addig mindössze egy futamgyőzelemmel rendelkeztek a McLaren ötjével szemben, Mika Hakkinen pedig majdnem kétszer annyi pontot gyűjtött már, mint Michael Schumacher. A szombati történések után még úgy tűnt, az olló csak tovább fog nyílni a két csapat között, hiszen az első rajtsort ismét elhódította a McLaren - ezúttal David Coultharddal az élen -, míg Schumacher a harmadik lett.

A rajtnál a skót megtartotta a vezetést, Hakkinen pedig visszaesett, az állás azonban nem sokáig maradt érvényben, az első kanyarban történt nagy baleset miatt ugyanis előkerült a piros zászló és új rajtot rendeltek el. Alex Wurz egy rosszul felmért manőverrel nekiütközött Jean Alesinek, az osztrák Benettonja a levegőbe repült és többször is szaltózott, a balesetbe pedig Jarno Trulli és Johnny Herbert is belekeveredett. Wurz átült a tartalékautóba az új rajthoz, de azt sem úszta meg koccanás nélkül - ezúttal Eddie Irvine-nal találkoztak össze, de egy elsőkörös bokszkiállás után mindketten visszatérhettek a versenybe.

Összességében a második rajt sem volt sokkal kevésbé zűrzavaros, mint az első, hiszen Trulli és Alesi ismét egymásra talált, Hakkinen autója végzetesen lelassult, Ralf Schumacher pedig megpördült, amikor ki akarta kerülni a McLarent.

Ezúttal egy biztonsági autó elegendő volt a helyzet kézben tartására, az újraindítás után pedig Coulthard vezette a mezőnyt Michael Schumacher és Giancarlo Fisichella előtt. Hamarosan két újabb safety car-periódus következett, először törmelékek, majd pedig Mika Salo Arrowsának balesete miatt. Coulthard azonban ezeket már nem vészelte át, a gázpedállal kapcsolatos probléma miatt ő is kiállt, így a táv harmadánál már egyetlen McLaren sem volt versenyben.

Úgy tűnt Schumachernek könnyű dolga lesz győzelem megszerzésével, ám a német a bokszból való visszaérkezése után letolta a pályáról Heinz-Harald Frentzent, ami átlépte az ítélethozók ingerküszöbét, és az akkori szokás szerint 10 másodperces stop&go büntetéssel sújtották őt.

A Ferrari a harmadik helyre jött vissza, Fisichella és Damon Hill mögé, köszönhetően annak, hogy egy korábbi újraindításnál Jacques Villeneuve emlékezetes módon távolította el önmagát az élen zajló csatából.

Schumacher a tőle megszokott rohamtempóban haladt előre, folyamatosan közeledve a Ferrarinál gyengébbnek számító Jordanhez és Benettonhoz: Hillt a pályán, Fisichellát pedig az utolsó bokszkiállások során előzte meg, így végül büntetésével együtt is kényelmes, 16 másodperces előnnyel nyerte meg a futamot. A harmadik helyre bejött Eddie Irvine, megelőzve Alex Wurzot, Rubens Barrichellót, valamint az egyetlen pontszerzését jegyző, egyúttal pedig utolsó F1-es futamát is teljesítő Jan Magnussent.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: