DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Retro

Retro – Amikor egymásnak estek a bikák

2010-ben a mai napon kezdődött el az F1 utóbbi időszakának egyik legádázabb csapaton belüli viszálya. A Red Bull kettős győzelmet bukott el, Webber és Vettel pedig egymást hibáztatta...

Sebastian Vettel és a Red Bull négy világbajnoki címig meg sem álló menetelése a 2010-es szezonban kezdődött el, az elején azonban még nem érkeztek zsinórban behúzott győzelmek az akkor 22 éves német számára. A szezon első hat versenyének felét az élről kezdte, ennek ellenére nyerni csak egyszer tudott, műszaki hibák miatt számos pontot elveszített.

Ráadásul pár gyengébb verseny után a csapattárs, Mark Webber is magára talált, neki jutott a másik három pole, az utolsó két nagydíjat, a Spanyolt és Monacóit pedig meg is nyerte az első rajtkockából. Törökországba a világbajnokság élén, pontegyenlőséggel érkezett a páros, mindkettejük 78 egységgel rendelkezett. Persze azt nem engedhették meg maguknak, hogy csak egymással foglalkozzanak: Fernando Alonso a Ferrarival csupán 3, Jenson Button a McLarennel 8 ponttal maradt le tőlük.



A McLarenek jól indítottak az isztambuli szabadedzéseken, de az időmérőt már a Red Bull uralta, akiket ezen a nagydíjon a McLarentől lemásolt F-csatorna is segítette. A Q1-et és Q2-t Vettel húzta be, a döntő szakaszban azonban csak harmadik lett, autójában eltörött a keresztstabilizátor. A csapaton belüli mérleg a negyedik pole-ját megszerző Mark Webber irányába billent – a hetedik időmérőn sem talált legyőzőre a Red Bull. Kettejük közé Lewis Hamilton fért be a McLarennel, a kanyargós középső szektorban nem tudott mit kezdeni a Red Bull tempójával.

Webber a május 30-i verseny rajtjától fogva – kiállását leszámítva – végig vezetett, Vettel pedig több Hamiltonnal való helycsere után megszilárdította második pozícióját. Miközben a legnagyobb érdekességet az jelentette, hogy a pálya fölé ér-e az előre nem várt eső, a német egyre közelebb került csapattársához, a 40. körben pedig a hátsó, megtört egyenesben előzéssel próbálkozott.

Az egyenes végi 12-es kanyar előtt Vettel fél autóhosszal tudott Webber elé kerülni, mikor – mivel a kanyarodás szempontjából a kedvezőtlen, belső oldalon haladt – megkezdett kifelé húzódni. A két RB6 összeütközött, Vettel defektet kapott, Webber első szárnya eltörött, az autók pedig a bukótérbe csúsztak. Miközben a fiatal német kézjelzésekkel tudatta, Webbert okolja az ütközésért, a két autó kis híján újra egymásnak ment.

Vettel a 12-es kanyar bukóterében maradt, Webber folytatta a versenyt, azonban ki kellett állnia szárnyat cserélni, a győzelmet így elveszítette. A kettős sikert a McLaren örökölte meg, a futam végén Hamilton és Button is összecsapott, a 2008-as világbajnok nyert a szezon során először. Mivel a negyedikként beérő Michael Schumachert jelentősen különbség választotta el a McLarenektől, Mark Webber harmadik helyet tudott menteni a hétvégéről – a bajnokságban 5 pontos különbséggel már egyedül állt az élen. A szezonban másodszor nullázó Vettel viszont az ötödik helyre csúszott vissza, nemcsak a Button-Hamilton páros, de a csupán nyolcadikként beérő Fernando Alonso is elé került.

A csörte pedig folytatódott a verseny után, nyilvánosság előtti megszólalások formájában. „Gyorsabb voltam. A belső oldalon próbálkoztam. Enyém volt a kanyar” – bizonygatta vétlenségét Vettel. „Nyilvánvalóan nem vagyok boldog azzal, ami történt. Ugyanolyanok voltak a feltételek, ugyanolyan a tempónk, én pedig éreztem, hogy gyorsabb tudnék lenni. Az utolsó két-három körben közelebb tudtam kerülni hozzá. Próbáltam a fékezési pontig jutni, aztán hirtelen elveszítettem az autót. Láthatták, hogy összeértünk.”

A bajnoki éllovas pedig pont ellenkezőleg: „Sebé volt az előny végsebesség terén, és belül ment el. Egymás oldalán haladtunk, azután pedig úgy tűnik, hirtelen jobbra fordult, és összeértünk. Gyorsan történt. Nagy kár a csapat számára, nem volt egy ideális nap. A McLarenek erősek voltak ma. Egészen addig jó verseny volt ez négyünk között” – mondta Webber.

Sok F1-rajongó egészen a csapatnál töltött évei végéig úgy tekintett Webberre, mint a Red Bull-család kevésbé szeretett gyerekére, akit akarata ellenére kényszerített a csapat a másodhegedűs szerepébe. Ezen imázs kialakulásában jelentősen közrejátszott, hogy míg a közvélemény többsége vagy épp a páros mögött haladó Hamilton szerint Vettel vétett, a csapatvezetés az ausztrált kiáltotta ki bűnösnek.

„Mark valamiért lassabb volt. Körről körre lassult, Vettel pedig gyorsult, és jelentős nyomás alá került Hamilton részéről. Tehát ha Mark mögött marad, megelőzték volna. Csinálnia kellett valamit. Mark pedig tudta, ezért el kellett volna engednie” – nyilatkozott a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko, aki keseregve hozzátette: „Hihetetlen, mennyire balszerencsés Vettel! Annyira gyors, de ennyi incidens történik vele. Hihetetlen, hogy ennek ellenére is erős marad versenyszellem és elkötelezettség terén.”

Az ausztrál versenyző mellett a Markónál általában megfontoltabban nyilatkozó csapatfőnök, Christian Horner sem állt ki. „Úgy tűnik, mintha nem hagyott volna Sebastiannak elég helyet. Egyértelmű, hogy mellette és előtte volt” – mondta a csapatvezető, aki később azzal magyarázta a tempókülönbséget, hogy Vettel több megspórolt üzemanyaggal rendelkezett.

Horner a Kanadai Nagydíj előtt már másféle nézőpontot képviselt: „Voltak megjegyzések, amelyek a verseny végén, az összes tény ellenőrzése nélkül születtek meg. De megbeszéltük azóta. Mindenki összegyűlt Milton Keynesben, és továbbléptünk. Már erre a versenyre fókuszálunk, minden a megszokott mederben folyik tovább.” A Red Bull cáfolt minden olyan feltételezést is, mely szerint csapatutasítással akarták segíteni Vettel előzését.

Bár – a csapat állítása szerint – a konfliktus elsimult, Mark Webber kijelentette: „Valószínűleg különböző véleményen leszünk egészen addig, amíg sírba nem megyünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: