A zolderi aszfaltcsík 1973-ben mutatkozott be az F1-es naptárban, és előbb Nivelles-lel váltásban, később magában rendezte a Belga Nagydíjat. Az itteni versenyek sosem számítottak az évad fénypontjának, de legalább új és biztonságos környezetben feszülhetett egymásnak az F1-es mezőny – a biztonságos jelző egészen 1981-ig megállta a helyét, ám két éven belül olyan tragédiák rázták meg a világot, melyek Zolder örök búcsúját jelentették a Forma-1-től.
A ’81-es futam előtt már többen ostromolták a szervezőket a bokszutca megváltoztatásáért, amire a helyiek ígéretet is tettek – terveik szerint a következő évi futamra elkészülnek a kért módosítások. A negatív szólamokat szinte rendelésre támasztották alá a pénteki edzésen történtek: Carlos Reutemann épp az Osella garázsa előtt gurult végig, amikor hirtelen egy alakot látott lelépni a bokszutca faláról.
Az olasz csapat mindössze 25 éves szerelője, Giovanni Amadeo volt az, aki nem figyelve az elhaladó Williamsre, az argentin elé lépett, a pilóta pedig nem tudta elkerülni az ütközést. Az argentin elrántotta a kormányt, de a bal hátsó kerekével így is elkapta a fiatalembert, aki felrepült a levegőbe, majd leérkezve súlyos fejsérülést szenvedett. Amadeót azonnal kórházba szállították, de ekkor még nem lehetett megállapítani a sérülés komolyságát, a versenyzők pedig reménykedve várhatták a hétvége folytatását.
Reutemann a baleset ellenére élen zárta a kvalifikációt, s mivel a szombati napot elmosta az eső, ő indulhatott az első rajtkockából vasárnap. Természetesen azonban itt sem ment minden olyan simán, hiszen néhány versenyző – alig, hogy megérkezett a rajtrácsra – kiszállt az autójából, és más csapattagokkal együtt a verseny elhalasztását kérte. A protestálás oka annyi volt, hogy a szervezők korábban nem csökkentették az időmérőn résztvevők maximum létszámát 30-ról 26 főre.
A készülő káoszban a helyükön maradók mégis jelet kaptak a bemelegítő kör elkezdésére, melyet követően Nelson Piquet nem találta rajthelyét, és ismét kénytelen volt körbeautózni a 4 kilométer hosszúságú pályán. Mire mindenki elfogadható pozícióba került, Riccardo Patrese Arrowsa lefulladt a negyedik kockában, melyet integetve próbált a szervezők tudtára adni. Az olasz egyik szerelője, Dave Luckett sem volt rest, nyomban – persze szabálytalanul – beugrott a pályára, hogy újraindítsa az erőt vesztett járgányt. A versenyirányítás figyelmét azonban valószínűleg egészen más kötötte le, és megadták a jelet az indulásra. 23 gyorsító fenevad, egy emberrel a rajtrács közepén…
A szerencsétlenség nem is maradt el: mindenki ki tudta kerülni Patresét, kivéve saját csapattársát, Siegfried Stohrt, aki telibe találta a másik Arrows hátulját – Luckettel együtt. A szerelő eszméletlenül rogyott össze a két autó között, a kiszálló Stohron pedig egyértelműen látszottak az aggódás és az idegesség jelei, ahogyan meglátta az autója előtt elterült férfit. A jelenetsor már önmagában szörnyű volt, de talán még jobban szemlélteti azt Nigel Mansell visszaemlékezése önéletrajzában.
“Pont mögöttük haladtam, és a szemem előtt játszódott le az egész horror. Biztos voltam benne, hogy a srác meghalt, és azt gondoltam, hogy ketté is szakadt. Teljesen elzsibbadtam az autóban. A lábaim földbe gyökereztek, a kezeim nem mozdultak, megmerevedtem a félelemtől. Rosszul lettem, és elsírtam magam a sisak alatt, nem tudtam, mi a fenét csinálunk itt. Azt gondoltam: olyan autókat vezetünk, melyek embereket ölnek. Két embert egy hétvégén…”
A brit ifjonc félelmei azonban alaptalanok voltak, hiszen Luckett egy lábtöréssel megúszta az esetet. A szervezetlenséget tetézte, hogy Piquet, mit sem törődve az eseményekkel, teli gázzal elhúzott második körére, a többiek viszont megálltak a célegyenesben, hogy egyáltalán be tudjon jönni a mentő a pályára a pórul járt szerelőért. A két Arrows kivételével mindenki ott állt a második rajtnál, mely sokkal simábban zajlott az elsőnél: noha Pironi az élre vágott, Reutemann később visszaszerezte a vezetést, élete utolsó győzelme felé haladva.
A 70 körös versenyt végül eleredő eső miatt 55 forduló után leintették az argentinnal az élen, Jacques Laffite lett a második, Nigel Mansell pedig életében először állhatott a dobogóra. A pódium tetején Reutemann nem titkolta érzelmeit a hétvége szomorú eseményei miatt, pedig akkor még nem is tudta, hogy az általa elütött szerelő hétfőn el fog távozni az élők sorából…
