A Grand Prix-versenyzés utolsó olyan éve, amikor nem rendeztek világbajnokságot, az 1949-es volt: az akkor még Formula-A néven futó csúcskategória öt kiemelt versenye (Silverstone, Spa, Bremgarten, Reims, Monza) mellett több mint húsz további nagydíjat rendeztek – két pilóta kiemelkedően sikeresnek bizonyult: Juan Manuel Fangio és Alberto Ascari, utóbbi egyedüliként két kiemelt, Grand Épreuve versneyt is megnyert.
A következő év áprilisában négy nagydíjjal kezdődött meg a Grand Prix-szezon, ám ezek a versenyek, mint például a Pau GP vagy goodwoodi Richmond Trophy véglegesen a másodvonalba szorultak. 1950. május 13-án ugyanis útjára indult a Formula-1-es világbajnokság, egy minden korábbinál nagyobb szabású, nemzetközi versenysorozat – igaz, az első néhány évben csak az tette világbajnoksággá, hogy a más technikai szabályrendszerben, s ennek megfelelően más csapatok és versenyzők által teljesített Indy 500 is a szezon részét képezte hivatalosan.
A május második hétvégéjén rendezett silverstone-i versenyt, mely nem csupán a 3. Brit Nagydíj, hanem egyúttal a 11. Európa Nagydíj is volt, maga VI. György Király és felesége, Erzsébet királyné is megtisztelte jelenlétével. A mezőnyt összesen 21 autó alkotta, benne három gyár képviselői: négy Alfa Romeo, két Talbot és egy Maserati. A továbbiak privát istállók tagjaként, vagy saját nevükben neveztek be a futamra: öt Maserati, három Talbot, négy ERA és két Alta egészítette ki a mezőnyt.
A Ferrari tehát nem utazott el a versenyre, így maradtak le arról, hogy a Formula-1 kezdetétől fogva a mezőny tagjai legyenek – egészen pontosan a második futamon érkezett meg a Scuderia. Ám ha ott lettek volna, a domináns Alfák ellen valószínűleg akkor sem lett volna semmi esélyük: az első négy rajthely sorsát Farina, Fagioli, Fangio és Parnell egymás közt osztotta le. Az ötödik rajtkocka a thaiföldi Bira hercegé lett a Maseratival, majd jött a két gyári Talbot-pilóta, Giraud-Cabantous és Martin.
Az Alfák senkit nem engedtek beleszólni a játékukba, egészen a 62. körig megőrizték az első négy pozíciót, s ekkorra a rajtsorrend is csak annyit változott, hogy Fangio megelőzte Fagiolit – útközben azért volt néhány helycsere a domináns istálló pilótái közt. Ekkor aztán a későbbi ötszörös bajnok argentin olajszivárgás miatt kiesett, ám Farina így sem nyugodhatott meg, hiszen másik csapattársa, Fagioli komoly nyomás alá helyezte.
A verseny csak akkor dőlt el végleg, amikor az üldöző megpördült egy olajfolton, de végül így is csak 2,6 másodperc választotta el őket a célban. A harmadik helyre befutó márkatárs, a csakis erre a futamra szerződtetett Reg Parnell hátránya viszont már közel egy perc volt – igaz, ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy a verseny közben elgázolt egy nyulat, amit biztosan nem volt jó hatással a teljesítményére.
Az egykori katonai repülőtéren összegyűlt 200.000 néző tehát legalább egy hazai versenyzőt láthatott a dobogón – az autók terén viszont nem lehetett sok örömük a briteknek, hiszen a három olaszt két francia, a két gyári Talbot követte, míg a legjobb zöld autó, a Bob Gerard vezette ERA három kör hátránnyal kicsúszott a pontszerzők közül.
Az első Formula-1-es világbajnoki futamot nyolc nappal később követte a Monacói Nagydíj, mely az első vasárnapi vb-futam volt, s szintúgy az első, melyen már a Ferrari is részt vett – két olyan jellemző ez, melyeket mai fejjel már nehéz is lenne másként elképzelni...
