Akkor Juan Manuel Fangio már ötszörös Formula-1-es világbajnoknak mondhatta magát, és közel járt pályafutása végéhez is, hiszen az ominózus havannai sportautóverseny után már csak egy alkalommal, Reimsben állt rajthoz a királykategóriában.
Kuba eközben Fulgencio Batista elnök vezetése alatt megpróbált nyitni a világ felé, és a fővárosból egy latin Las Vegast szeretett volna kreálni, ahova az emberek Amerikából is szívesen utaznak elkölteni a pénzüket. Az autósport pedig már akkor is a gazdagság egyik legjobb zászlóshajója volt, így 1957-ben meg is rendezték az első Kubai Nagydíjat, amit annak rendje és módja szerint Fangio meg is nyert.
A Maestro a következő évben is benevezett a versenyre, amely a kor más nagyjainak érdeklődését is felkeltette, így ott volt a mezőnyben többek között Stirling Moss, valamint a szintén F1-es Maurice Trintignant, Masten Gregory és Roberto Mieres is.
Persze ismét Fangio volt a favorit, amivel tisztában volt a kubai forradalmár, a kommunista elveket valló és a kormány megbuktatását tervező Fidel Castro is. Az akkor 31 éves vezér pedig remek lehetőséget látott a versenyben, hogy egy botrány keltésével magára terelje a világ figyelmét.
Így is történt: február 23-án, a futam előtti estén Fangio hoteljába két fegyveres férfi lépett be, akik magukkal vitték a világbajnokot. Erőszakról nem volt szó, hiszen az argentin tisztában volt a helyzettel és a rablók sem akarták őt bántani, mindössze a verseny törlését akarták elérni azáltal, hogy eltűntetik a rajtrácsról a legnagyobb sztárt. Fangiót nem is egy cellába, hanem egy luxuslakásba vitték, ahol szinte királyként bántak vele, bőséges ételt és kényelmes fekvőhelyet biztosítottak számára, ráadásul másnap rádión még meg is hallgathatta a verseny közvetítését.
A futamot ugyanis a történtek ellenére sem törölték el, Batista kormánya nem engedett a forradalmárok akaratának. Fangio nélkül rajtolt el tehát a mezőny a 150 ezer fős nézősereg előtt, amelynek első köreiben Moss és Gregory váltogatták egymást az élen. Az ötödik körben aztán a szervezők arra lettek figyelmesek, hogy a pálya szinte minden kanyarját olajfoltok borítják - első gondolatként Castróék újabb szabotázsára gyanakodtak, ám hamar kiderült, hogy Mieres meghibásodott Porschéjából kezdett folyni az olaj. Az autók egyre többet csúszkáltak, a baj pedig gyorsan bekövetkezett.
A kubai Armando Garcia Cifuentes elveszítette irányítását Ferrarija felett és kicsúszott a pályáról, ahol a nézők közé csapódott, hét halálos áldozatot követelő tragédiát okozva. Furcsa módon ezzel egy bizonyos szinten meg is valósult a forradalmárok akarata, hiszen már a hatodik körben előkerültek a piros zászlók a baleset miatt, és leintették a versenyt. Az eredményt az adott kör végén jegyzett állás határozta meg, és Moss elmondása szerint úgy sikerült megszereznie a győzelmet riválisa előtt, hogy a célegyenesbe érve még odalépett a gázra, amikor Masten Gregory a piros jelzés miatt már nem haladt teljes tempóval. Utóbbi versenyző érthetően dühös volt, hogy ellenfele ilyen „trükkel” győzte őt le, és mint Moss utólag elárulta, felajánlotta társának, hogy felezzék meg a kettőjük által kapott pénzjutalmat.
A történtek híre, az emberrablással és a balesettel együtt persze másnap bejárta a világot. Fangio azonban ekkor már ismét szabad volt, hiszen a verseny végeztével Castróék sértetlenül átadták őt a nagykövetségnek. Az argentint egyáltalán nem rázta meg az eset, sőt, valójában szimpatizált is a kubai forradalmár törekvéseivel, majd amikor Castro 1959-ben végül hatalomra került, az állam vendégeként hívta meg magához a nagy argentin bajnokot.
Különös utózöngéi voltak tehát ennek a tragikus futamnak, arról nem is beszélve, hogy a balesetet kiváltó Cifuentes még a kórházban küzdött az életéért, amikor a Kubában hatályos törvények értelmében megvádolták őt többszörös emberöléssel. A történet viszont legalább számára pozitívan ért véget: nem csak sikerült felépülnie, de a nyomozás után hamarosan a vádakat is ejtették ellene.
