Amíg 2008-ban szívinfarktus-közeli állapotban izgulhattuk végig a bajnoki címről döntő verseny utolsó köreit, 2012-ben ez teljes versenytávra érvényes volt, hűen jellemezve az idényt. Az egész évad élményszámba ment, az első hét futamon látott hét győztesével, a meglepetés Maldonado-diadallal, a futamról futamra változó erőviszonyokkal és azokkal az érzelmes pillanatokkal, amit Alonso valenciai győzelme vagy épp Kimi Raikkönen reneszánsza jelentett. Ezek tükrében a Brazil Nagydíj méltó lezárása volt a szezonnak, hiszen mindenből kaptunk egy kosárral Interlagosban.
Az egész éven átívelő bajnoki küzdelem végére tehettek pontot a srácok, hiszen Sebastian Vettel harmadik világbajnoki címe felé robogott, 13 ponttal megelőzve Fernando Alonsót. A spanyol 2010 után szállhatott harcba ismét a titulusért s noha ezévi teljesítménye megint meghaladta az autóét és 180%-ot hozott ki magából, abban kellett reménykednie, hogy mások is beleszólnak a küzdelembe, hiszen önerőből nehéznek tűnt a címszerzés. Az utolsó futamokra a McLaren erősített be, Abu Dhabiban Hamilton az élről esett ki, Austinban viszont Vettelt megelőzve aratott győzelmet, nem véletlen, hogy a Forma-1-es mémgyártók pom-pomosként ábrázolták Alonsót, amint a britnek drukkol az USA Nagydíjon.
Brazíliába érve – amely ország mindig hálás volt a McLarennek – senkit sem ért meglepetésként, hogy a wokingi alakulat kisajátította az első sort az időmérő edzésen, a cím várományosai közül pedig a pontverseny éllovasa állt az előnyösebb rajtkockában: a negyedik lett, Alonso pedig csak a 8., így puszta ujjgyakorlatnak minősülhetett a megfelelő különbség bebiztosítása a német számára. A ferraris a versenyre beharangozott égi áldást szó szerint is érthette, a spanyol ki is hangsúlyozta: eső nélkül nagyon nehéz lesz megfogni Vettelt.
A baljós árnyak annak rendje és módja szerint megérkeztek a pálya fölé vasárnap, és kevesen hitték volna, hogy az ekkor még kétszeres világbajnok Vettel lesz, aki eleinte rosszabbul ki jön a dolgokból – igaz, még eső nélkül. A 40. F1-es Brazil Nagydíj rajtjánál a McLaren egyik szeme sírt, a másik nevetett, hiszen Hamilton megőrizte a vezetést, Button azonban beragadt, ezt kihasználva Felipe Massa az ötödik helyről a másodikra ugrott fel. Ettől nagyobb horderejű esemény volt azonban a két Red Bull gyenge indulása, Sebastian Vettel talán egész idényben nem produkált ilyen rossz első néhány métert – a hetedik helyre csúszott vissza, ráadásul csapattársa, Mark Webber még rá is legyezett picit – ez a momemtum beleégett a heppenheimi fejébe, és elég sokszor vágta az ausztrál fejéhez a következő szezon során.
A négyes kanyar még a rajttól is komolyabb pillanatokat tartogatott, hiszen Vettel a pálya középső részén próbált meg elfordulni, a keményebb féktávra áhítozó Bruno Senna pedig meglátta a rést, és beszúrta mellé a Williams orrát. A koccanás elkerülhetetlen volt, Vettel megpördült, és ekkor úgy tűnt, hogy az egész mezőny képében a világbajnoki cím is hasonló gyorsasággal száguld el mellette. Főleg amikor Fernando Alonso dupla előzést mutatott be az első kör végén Webber és Massa ellenében, így a harmadik helyért járó 15 ponttal virtuálisan átvette a vezetést a pontversenyben.
Hogy aztán azzal a lendülettel dobja el magától a pozíciót az ötödik körben, hiszen egyre nagyobb intenzitással kezdett esni az eső – hiába tűnt úgy, hogy a csúszós körülmények Alonsónak kedvezhetnek, valószínű, hogy ez csak a fordított vb-pontállás esetén állt fent… Sokak nagy meglepetésére Nico Hülkenberg vette át tőle a harmadik helyet, de előrébb is zajlott az élet: Button árnyékként követte Hamiltont, és jobban letapogatva a körülményeket a 8. körben átvette a vezetést.
Amíg a legtöbben az élen zajló csatákra, valamint Grosjean balesetére figyeltek, Vettel szépen csendben kúszott fölfelé, és már a hatodik helyen haladt, kettővel az ismét hibázó Alonso mögött… a felzárkózáshoz nem egészen 10 kör kellett, de ekkor már olyan vizes volt a pálya, hogy a legtöbben kénytelen voltak inter-papucsokat húzni. Miután az élmezőny többsége (Hamilton, Massa és a Red Bullok) meglátogatta csapatát, Jenson Button szokásos kétségbeesett hangján kiabált a McLarennek: „Nem esik az eső!” És igaza volt, így a többiek sorban jöhettek vissza a slickekért.
A Force India legdicsőbb pillanatait ünnepelte ezen a versenyen, hiszen a fokozatosan előrébb lépkedő Nico Hülkenberg a 19. körben erőből elment Jenson Button mellett, és átvette a vezetést. A szezonban korábban még dobogóra sem esélyes gárda simán tartotta a a McLaren tempóját, így minden esély megnyílt arra, hogy fennállásuk első győzelmét ünnepeljék. A kiállások után Alonso a negyedik, Vettel az ötödik helyen állt, így természetesen még mindig a német állt előnyösebb pozícióban. Az eső elállt, a pozíciók pedig befagyni látszottak, ám a sors nem akarta, hogy néhány kört is nyugodtan töltsenek a fiúk Interlagosban.
Nico Rosberg a pályán heverő törmelék miatt defektet kapott, a versenyigazgatóság pedig nem akart kockáztatni: beküldte a biztonsági autót. A 30. körben újraindult a száguldás, Hamilton pedig megelőzte Buttont a második helyért. A következő körök a középmezőnyben zajló csaták miatt voltak érdekesek, mind közül az utolsó versenyét teljesítő Michael Schumacher és Kimi Raikkönen párharca emelkedett ki. A két egykori nagy ellenfél 2006-ot idéző módon esett be az első kanyarba, Raikkönen ezúttal jobban jött ki a helyzetből: külső íven hagyta ott a hétszeres világbajnokot.
Miközben Vettel hátrafelé lépegetett Kobayashi és Massa ellenében (noha még így is világbajnoknak számított!), a folyamatosan szemerkélő eső megtréfálta Nico Hülkenberget, aki talán elfelejtette, hogy az élen áll: megcsúszott a 8-as kanyarban, és kénytelen volt átadni a vezetést Hamiltonnak. A német azonban néhány kör alatt leporolta magát, és ismét felzárkózott a McLarenre, hogy az 55. körben újból előzéssel próbálkozzon. Ami azonban simán ment Button ellen, nem vált be ez alkalommal. Hülkenberg talán picit túl is vállalta magát, hiszen a nedvesebb belső íven bújt be Hamilton mellé az első kanyarban, és nem tudta megfogni az autót. Összekoccantak, s míg Hülkenberg tovaszáguldott, a brit a pálya szélén fejezte be utolsó mclarenes versenyét.
Alonso ezzel a harmadik helyre lépett, Vettel pedig a 10. helyen állt ekkor, így ideiglenesen a spanyol kezébe került a vb-serleg, a Red Bull pedig reagált: behívta Vettelt intermediate-ekért. Alonso is cserélt, Vettel pedig megkezdte a felzárkózást: a 62. körben Massa elengedte csapattársát, Vettel hetedik helyével pedig így még mindig a német számított bajnoknak. Hiába szólt a fülére a csapat, hogy elég, ha megtartja a helyét, hét körrel a vége előtt elment Schumacher mellett, sokáig viszont nem kellett aggódnia: az utolsó előtti körben az egész futamon szenvedő Paul di Resta odavágta autóját a célegyenesre fordító kanyarban, a safety car pályára lépett, a Ferrari-drukkerek által remélt Red Bull-meghibásodás pedig nem érkezett meg.
Sebastian Vettel hatodik helyével háromszoros világbajnokká avanzsált, és ezúttal tényleg senki nem vitathatta el tőle a bajnoki címét – 2010-ben többen szerencsére fogták győzelmét, egy évvel később pedig világverő autójára. 2012-ben azonban kétséget sem hagyott afelől, hogy méltán vált a poszt-Schumacher éra legjobb pilótájává.
