A 2005-ös szezon utolsó versenyei kissé még máshogy voltak beosztva, mint azt ma megszokhattuk: az idény utolsóelőtti futamára, Suzukába Fernando Alonso már világbajnokként érkezett meg, amit két héttel korábban, Interlagosban biztosított be magának egy csendes harmadik hellyel. A tét így már csak a konstruktőri verseny sorsa volt, melyben a McLaren előnybe került a kettős győzelemnek köszönhetően, s nagy fogadkozások közepette érkeztek meg Japánba, hiszen reális esély mutatkozott rá, hogy 1991 óta mindössze másodszor megnyerjék a csapatok versenyét.
A szombati időmérés után már pontosan tudhattuk, hogy fantasztikus verseny vár ránk, hiszen az időjárás alaposan felkavarta a rajtsorrendet. Ralf Schumacher ennek köszönhetően szerezte meg karrierje hatodik, egyben utolsó pole pozícióját a Toyotával, ami egyúttal (ki hitte volna akkor?) a japán csapat történetének utolsóelőtti első rajtkockája volt. Jól jött ki a lépés a BAR-Hondáknak is, hiszen Button a második, Sato pedig az ötödik helyről indulhatott, és az akkor még nem a nagycsapatok közé tartozó Red Bull is remek edzést teljesített: Klien a második, Coulthard a harmadik sorban kapott helyet.
A rajtrácson továbbhaladva újabb meglepő nevekkel találkozhattunk: Narain Karthikeyan élete legjobbjával 11. lett a kvalifikáción, a két Minardi pedig a számukra rendkívül előkelő 13. és 15. helyet szerezte meg. Az esélyesek viszont a mezőny végére szorultak. A Brazíliában negyedik helyen záró Michael Schumacher csak a 14. rajthelyet szerezte meg, de így is megelőzte a szezon két főszereplőjét: Fernando Alonsót és Kimi Raikkönent, akik a 16-17. helyről indulhattak. A finnt csapattársa, Montoya és a Toyotával abban az évben pole-t is szerző Trulli követte, utóbbiak mért időt sem tudtak teljesíteni.
A rajtnál az ifjabbik Schumacher megtartotta a vezetést, őt Fisichella és Button követte, utóbbi csapattársa, a helyi hős Sato viszont ütközött Barrichellóval. Az első percek Alonsóról szóltak, aki egyetlen kör elteltével már a nyolcadik helyen találta magát, Raikkönen viszont hibázott, így helyzete még nehezebb lett. A McLarent azt se tette boldoggá, hogy a másik autóval Montoya már az első körben kiesett Villeneuve hibájából, ami komoly csapást jelentett a McLaren bajnoki álmainak.
A safety car kiállását követően egy sikánlevágás, és az ezt követő visszaengedési utasítások miatt Alonsónak háromszor is meg kellett előznie Klient, így Raikkönen felzárkózott rá. A két nagyágyú együtt gázolt át a mezőnyön, Alonso Schumacherrel szemben az év talán legnagyobb előzését mutatta be: a legendás 130R-ben külső íven hagyta ott a Ferrarit – Schumachernek esélye sem volt kivédeni a manővert.
Raikkönen jobb taktikájának és a kiállás előtti remek köreinek köszönhetően Alonso elé került, s megkezdte a harcot a dobogóért. Időközben a futam élére a harmadik helyről induló Fisichella, Alonso csapattársa került, Ralf Schumacher taktikája viszont nem működött, így a német eltűnt a középmezőnyben, pedig az első tankolásokig ő állt az élen. Az újabb kiállásokat követően Raikkönen előtt már nemcsak a dobogó, hanem a győzelem reménye is felcsillant, hiszen mindössze öt másodperccel volt Fisichella mögött. Alonso eközben újra áthámozta magát a kiállást követően elé kerülő Schumacheren, majd Buttont és a williamses Webbert is megelőzve a harmadik helyre lépett előre – a hátránya viszont túl nagy volt Raikkönenékhez képest.
A finn folyamatosan közeledett Fisichellára, akit egy Minardi fel is tartott, így Raikkönen az utolsó előtti körben támadási közelségbe ért a célegyenes végén. Az elsőt még ki tudta védekezni az olasz, ám egy körrel később már tehetetlen volt: Raikkönen körbeautózta az egyes kanyarban, így a 17. helyről rajtolva megszerezte a győzelmet, mely mint később kiderült, az utolsó McLarennel elért sikere volt.
