DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Ralikrossz

Két világsorozat is Magyarországra jöhet

Hazánkba látogatott az FIA első embere, Jean Todt, aki az illetékesekkel együtt egyeztetett arról, milyen rangos bajnokságok érkezhetnek Magyarországra a jövőben.

Múlt héten a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Jean Todt Magyarországon járt, hogy megtekintse a zalaegerszegi ZalaONE tesztpályát. Emellett találkozott azokkal a vezetőkkel, akiknek a legnagyobb szava van a hazai autósportban: Oláh Gyárfással, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnökével, Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel, Weingartner Balázs fenntarthatóságért felelős államtitkárral és Szabó Tünde sportért felelős államtitkárral.

„Az FIA szívesen látna a Formula-1 mellett ralikrossz-világbajnoki versenyt és Formula-E futamot Magyarországon, a szövetségnek rendkívül fontos, hogy Európa ezen régiójában is megjelenjenek a kiemelt sorozatok” – jelent meg az auto-sport.hu-n Oláh Gyárfás közleménye. A két rangos sorozat a hazánkban jelenleg versenyző nagy nemzetközi szériák mellé csatlakozna, melyek a Formula-1, a túraautó-világkupa, a kamion Európa-bajnokság és rali Európa-bajnokság.



„Ismertettük Jean Todttal, hogy a jövőben milyen pályákat tervezünk fejleszteni és milyen versenysorozatoknak szeretnénk otthont adni. Bemutattuk a Nyíregyházán épülő multifunkcionális pályával kapcsolatos legfontosabb információkat is, ez lenne ugyanis a helyszíne a ralikrossz-vb futamainak, ha Magyarország elnyerné a rendezési jogot.”

„A Formula-E kapcsán is több lehetőséget vázoltunk fel, nyomvonalterveket és lehetséges helyszíneket bemutatva, Budapest belvárosi, illetve külvárosi részein, biztosítva ezzel, hogy az izgalmas, látványos nyomvonal mellett Budapest látványosságait is eljuttathassuk a Formula E nézőinek” – olvasható a találkozó részleteiről.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: