DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 10. csütörtök
Rali

Értékes második hely Győrben – Német Motorsport

Öt gyorsasági szakaszon is a leggyorsabbnak bizonyult Német Gábor és Németh Gergely a hétvégi WHB Győr Ralin: sorozatban ötször produkálták a leggyorsabb időt, és bár a kezdeti problémák miatt a futamgyőzelem túl távol került, de egy nagyon magabiztos, nagyon értékes második hellyel gazdagodtak az Országos Rali Bajnokság ötödik fordulójában.

A szombati első körben még egy kisebb technikai hiba fogta vissza a Német Motorsport versenyzőit a WHB Győr Ralin, de amint ez megoldódott, jöttek a részsikerek: felzárkóztak a második helyre, és egy ponton még a futamgyőzelem is lőtávolon belülre került. Az első nap végi szakaszgyőzelem áttörte a gátat, vasárnap az első négy gyorsasági mindegyikén a legjobb idővel szaladtak le, így idén harmadszor állhattak fel a dobogóra és zsinórban másodszor gazdagodtak ezüstéremmel.

„Nagyon jó verseny volt, jó pályákon autózhattunk, és annak is örülünk, hogy ennyi néző kilátogatott a szakaszokra, különösen a városi gyorsaságira, ami nekem győriként hatalmas élmény volt” – kezdte az értékelést a hazai futamát teljesítő Németh Gergely.

Német3_1



„Minden tőlünk telhetőt megtettünk, és élveztük a versenyzést, örülünk annak, hogy sikerült hibamentesen célba érni, illetve sok pontot szerezni, nagyon értékes második helynek érzem ezt a mostanit. Azt kicsit sajnálom, hogy az első körben még nem volt meg az igazi összhang az autóval, de ebből is tanulunk” – tette hozzá Német Gábor arra utalva, hogy a szombati első körben egy fékprobléma hátráltatta a párost.

„Sokat dolgoztunk ezen a versenyen, előfordult, hogy Kisgyónbánya után a defektes kerékcsere mellé, még a másik két megütött első felnit hátra kellett tennünk, hogy így hátha kibírják valahogy a kört, illetve sokszor változtattunk beállítást, hogy megtaláljuk az optimális megoldást, de úgy gondolom, hogy folyamatosan javultunk” – mondta Gergő.

Német1_2

A páros az első nap utolsó szakaszán, a Rábaringen zárkózott fel az abszolút második helyre – és az volt az első szakaszgyőzelmük a hétvégén.

„Azt volt a legnehezebb megnyerni, de az nagyon jó alapot és lendületet adott nekünk vasárnapra, lelkileg is átbillentett minket, fontos volt ahhoz, hogy másnap ilyen jó tempót tudjunk diktálni. Nyomás nem volt rajtunk, igazából a saját ritmusunkat autóztuk. Az abszolút győzelemre nem volt már reális esélyünk addigra, de alapvetően nem is ezzel foglalkoztunk, csak magunkra figyeltünk, szerettük volna a tőlünk telhető legjobb teljesítményt nyújtani. Úgy gondolom, hogy ez sikerült is, elégedettek lehetünk a hétvégével, egy kis hiányérzetünk talán csak a power stage miatt lehet, de bennem volt picit, hogy ne járjunk úgy, mint a Mecsek Rali végén” – összegzett Gábor.

Német2_2

A Német Motorsport párosa így közelített a tabellán az előtte állókhoz, és bár maradt a bajnokság negyedik helyén, de elérhető közelségbe került az év végi dobogó.

„Nagyon szoros a küzdelem, sok minden történhet még, de nem feszülünk rá túlságosan arra, hogy hányadik helyen zárunk a szezon végén, hiszen tudjuk, hogy a Mecsek óta le vagyunk maradva. Azóta hoztunk két erős és értékes második helyet, sikerült megnyernünk jó pár szakaszt, éles csatákat vívunk a mezőny elején, úgyhogy nincs okunk nagy panaszra. Majd meglátjuk, hogy mire nyílik lehetőségünk a záró futamon, azt gondolom, hogy mi mindent megteszünk a lehető legjobb eredmény elérése érdekében” – tekintett előre a navigátor.

A bajnokságból egy futam, a Zemplén Rali maradt hátra, ott dőlnek el az év végi helyezések.

Kövessétek a Német Motorsportot a Facebookon is: https://www.facebook.com/NemetMotorsport 

Német4

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: